Tudta-e hogy... ?
- Az 1300 lelket számláló településünkön csak az egyik nagyüzem dolgozóinak száma 2500 fő, így a településen több a munkalehetőség, mint az itt élők száma
- A falu 7 másik településsel és Ausztriával is határos. Aszfaltút köti össze Ausztriával
- Sopronkövesden 9 aktív egyesület (terepjárósok, faluszépítők, focisták, horgászok, nyugdíjasok, vöröskeresztesek és a hímzőket, citerásokat, néptáncosokat és népdalkört összefogó hagyományőrzők, határőr hagyományőrzők, teniszesek, valamint 2 alapítvány működik
- Az új vonatszerelvényekkel 17 perc alatt Sopronba, illetve a termálfürdőjéről híres Bükre érhetünk
- Településünk 2019-ben már hetedszer fogadta a fafaragókat az őszi alkotó táborban
- Az alkotótáborok és a múlt épített örökségének megőrzése révén Sopronkövesd dobogósnak tűnik az egy főre jutó köztéri szobrok számát tekintve
- A faluközpontban immár nyolcadik éve termelői piac is működik
- A település határában álló szélerőművek, a napelemekkel ellátott önkormányzati intézmények a falut körülölelő nagy erdők, a folyamatosan növekvő zöldterületek, az ápolt környezet és az évszakonként megtartott helyi gyalogtúráink miatt „Sopronkövesd a zöld szívű falu” szlogennel büszkélkedünk
- 30 kilométeren belül 6 termálfürdő is elérhető tőlünk
- A Vasfüggönyre,- mely valamikor korlátozta mozgásunkat-, egy emlékhely és egy túraútvonal is emlékeztet
- Sopronkövesd két legrangosabb eseménye a PÜNKÖVESD, a KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI programsorozat és a GASZTRO PIKNIK
- A hozzánk látogatók és a betelepülők a falu rendezettségét, programjainak sokszínűségét, nyitottságát és a közvetlen mindenkinek köszönő helyi lakosokat említik elsőként
- 2020-ban már ötödik alkalommal fogadjuk szállással és ellátással a nemzetközi „Békegyaloglókat”
- A Pünkövesd rendezvény alapja a közép-európai mértékben is jelentős, helyben telepített 160 fajt számláló pünkösdi rózsa gyűjtemény
- 2011-ben és 2016-ban rendeztük meg 17 tájegység alkotásait felvonultató hímzéskiállításunkat.
- Sopronkövesd a 150 gyereket befogadó iskoláját önerőből működtette ameddig lehetett. Óvodánkban, 3 csoportban 90, míg bölcsődénkben, 2 csoportban 10 gyerek fejlődését segítjük
- A sok gyerek és a betelepülők miatt a falu korfája folyamatosan fiatalodik
- Ma is él nálunk Széchényi leszármazott
- Az évszakonkénti gyalogtúrák közül a karácsony előtti szombat estén megtartott Holdfény-túra a legnépszerűbb, amelyen 150 fáklyával felszerelkezett túrázó vesz részt
- Folyamatosan fogadunk gyalogos zarándokokat és mi magunk is több zarándoklatot szervezünk. Legnagyobb a májusi Sopronkövesd-Máriazell 160 km hosszú zarándoklat 50 fővel
- A falu melletti szőlőhegy (Agg-hegy) és az erdő találkozásánál a Szent László kápolna és a Kotecsi Parkerdő várja a természet szerelmeseit. Itt nyílik a hóvirágot megelőzve a téltemető is, mely sárga szőnyeggel borítja be az erdő alját február végén, március elején
- Az Ausztriában eredő Füles patakunk magyarországi befolyásánál a hódok megkezdték egy víziparadicsom kialakítását és a természetet visszafoglalását
- Valamennyi falu környéki majorunk- melyek grófi utódokról kapták nevüket- megtalálta új funkcióját: vadászház, panzió, őshonos állatok és gyümölcsös, kutyaparadicsom bungalós szállásokkal
- A falu belterületén 2 tó is várja a horgászni, kikapcsolódni vágyókat
- Már kilencedik éve szerkesztjük Sopronkövesd nívós lapját, az Agghegyalja Mozaikot
- Valamikor gazdasági funkciójú, ló vontatta vasút haladt el a falu határában. Patakon átívelő felújított hídja - Cifra híd- mellett emlékhely is kialakításra került
- A faluban és határában több régészeti lelőhely is nyilvántartott. Az egyiknél legutóbb vaskori leletek kerültek elő
- A parkerdőben álló kápolna szomszédságában kulcsos vendégház is várja a természet szerelmeseit, valamint a falu központjában kialakításra került turisztikai szálláshely - Alkotóház várja a hozzánk utazókat.
- Több magángyűjtemény, éttermek, kerékpárbérlés és tájház várja az érdeklődőket