Sopronkövesd - A zöldszívű falu

Sopronkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal
9483 Sopronkövesd, Kossuth Lajos utca 77.
Tel: 06 99/536-000 I Fax: 06 99/536-001
E-mail: jegyzo@sopronkovesd.t-online.hu

Község története

 

 

 

 

 

 

Sopronkövesd vázlatos története

 

 

 

 

 

Szemelvények Sopronkövesd múltjából

 

 

(a TANULMÁNY KIEGÉSZÍTETT és rövidített VÁLTOZATA)

 

 

 

 

 

Készítette: Kelemen Dávid

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sopronkövesd

 

2010

 

 

TARTALOMJEGYZÉK

 

 

Sopronkövesd vázlatos története. 3

A település elhelyezkedése, nevének etimológiája 3

A kezdetektől az első írásos említésig. 4

Az első ismert okleveles említés 5

A Kemény-család és a Kanizsaiak kora 5

Nádasdy Tamás birtoklása és a horvátok betelepítése 7

A település a Draskovichok, majd a Széchényiek birtokában. 8

Eseménytörténet. 11

A községben történt jelentősebb események a XX. század közepéig. 11

A II. világháború sopronkövesdi eseményei 19

Társadalmi és kulturális fejlődés, községi fejlesztések. 23

A rendszerváltás utáni időszak és a jelenlegi helyzet 25

Néhány sopronkövesdi híres személy. 26

Széchényi-(Otócska)-kastély. 27

A vasútállomás 28

Egyház- és iskolatörténet. 29

Egyházi viszonyok a XV-XVIII. század folyamán. 29

A jelenlegi római katolikus templom története 36

A templom jellege 40

A Szent László kápolna és környéke rövid története 43

A település területén állíttatott szobrok és emlékművek. 44

Az iskola vázlatos története 47

Függelék.. 52

Plébánosok (és lelkészek) névsora 52

Káplánok és adminisztrátorok. 53

Az I. világháborúban hősi halált halt sopronkövesdi honvédek. 54

A II. világháborúban elesett hősök. 54

A község pecsétjei 55

Felhasznált irodalom.. 56


Sopronkövesd vázlatos története

 

A település elhelyezkedése, nevének etimológiája

 

Sopronkövesd a Kisalföld nyugati peremvidékén, Soprontól 20 km-re, egy kisebb völgyben fekszik. Nyugati oldalát szántóföldek, távolabbra az Agg-hegy szőlői, délen a lajosmajori dombhát, a háttérben erdők határolják. Környékét nagy mezőség, kiterjedt erdők, szőlők, apró völgyek és dombok jellemzik.[1] A felszíni vizeket a Füles-patak (Kardos-ér) gyűjti össze. A település a 84-es főközlekedési úton és a Sopron-Szombathely vasútvonalon közelíthető meg. A szomszédos községek: Nagylózs, Ebergőc, Röjtökmuzsaj és Lövő, a határ ausztriai oldalán pedig Nikitsch (Füles).[2]

A község német neve Gissing (Giessing, Kiesing), horvát elnevezése Kevežda (Kevisda) volt. Kövesd 1902-ben vette fel mai nevét az országban található hasonló nevű településektől való megkülönböztetésül, de a plébánia anyakönyveinek már 1886-tól Sopron-Kövesd a felirata. „A Kövesd helynév a magyar köves melléknév -d képzős származéka. A megkülönböztető szerepű Sopron- előtag a soproni járással kapcsolatos.” [3] A horvát név mutatja, hogy a magyar elnevezés volt az általánosabb. A német Giessing a magyarnak fordítása, mert a Kies, Kiesig, majd Kiesing köves talajt jelent.[4] Sopronkövesd közigazgatásilag önálló község, területe 2682 hektár.[5]

Legrégibb ismert pecsétje: zuhanórácsos kapuval ellátott bástyán ormos torony hegyes tetővel és három ablakkal, mindkét oldalán kétlevelű, azonos magasságú leveles növény. Felirata: S. DERDORF ZUR GO VEST. 1.6.4.2.[6] A községet az évszázadok folyamán különböző neveken említik. Néhány példa: 1327-ben Kwesd, 1382-ben Kevesd, 1446-ban Kwuesd, 1544-ben Kewesd, 1590-ben Keowesd, sőt Kówesd volt. A XVII. század végétől általánossá vált a Német-Kövesd elnevezés is. Jogállását eleinte a birtok (possessio) szóval fejezik ki, a XVI. századtól kezdve csekély kivétellel faluként (pagus) jelölik, de az 1651. és 1663. évi egyházi látogatás jegyzőkönyve mezővárosnak (oppidum!) nevezi a települést. Ez azonban aligha jelenti azt, hogy a mezővárosi státusszal járó kiváltságok (vásártartási jog, szabad bíró- és elöljáróválasztás, stb.) szervesen hozzátartoztak volna, ugyanis a késő középkortól kezdve a mezővárosok száma jelentősen megemelkedett, s az elnevezés olykor névlegessé vált.

 

 

A kezdetektől az első írásos említésig

 

Sopron vármegye területén a Kr. e. 3. és 2. évezred fordulóján jelent meg a bronz, virágzott fel a földművelés, jelentek meg a háziállatok. A Kr. e. 900-as években alakították ki az itt élő illírek halstatti kultúrájukat, amely már a vaskor kezdetét jelentette. A Kr. e. IV. század elején a nyugatról beszivárgó kelták nyomására azonban a Balkán-félsziget északnyugati részére szorultak. A Kr. e. IV. században a Fertő vidékén a bojok telepedtek le. A mai Dunántúlt is magába foglaló Pannonia provinciát Augustus császár (Kr. e. 27-Kr. u. 14) és közvetlen utódai szervezték meg a Kr. u. 9-ben történt pannon felkelés után. A későbbi vármegye területén már Tiberius császár uralkodása alatt (Kr. u. 14-37) megjelentek az első római telepesek, valószínűleg a XV. Apollinaris legio veteránjai. Ebben az időben vált Scarbantia (a mai Sopron) oppidumá, majd Vespasianus (69-79) idején municipiumi rangot kapott. A kelták, úgy tűnik, a római korban is itt éltek és romanizálódtak. A kereszténység a Kr. u. III. század végétől terjedt el a térségben. A hunok terjeszkedése következtében nagy népmozgalmak indultak meg 400 körül. Ennek következtében a menekülő gót és egyéb népek nyugatra zúdulása ekkor már a térséget is elérte. 433-ban Pannonia a Nyugatrómai Birodalomtól Attila hun király uralma alá került, majd a hunok összeomlása után a germánok évszázados fennhatósága következett Nyugat-Magyarországon: előbb a keleti gótok (osztrogótok), majd az őket leigázó svédek telepedtek le a térségben. Őket a herulok és a longobárdok követték, s miután 568-ban Itáliába vonultak, helyüket a türk eredetű avarok foglalták el. 803-ban Nagy Károly (768-814) felszámolta önállóságukat, és az új tartományt Oriens néven a bajor prefektus uralma alá helyezte.[7]

A honfoglaló magyarok a X. század elején a ritkán lakott vidéken avar és szláv népeket találtak, de nem egyszerre szállták meg a későbbi Sopron megye területét. 907-ben Pozsony mellett a bajorokon aratott győzelemmel a mai Ausztriának az Enns folyóig terjedő területe a rábamenti bajor őrgrófságtól magyar ellenőrzés alá került, de ténylegesen nem foglalták el, hanem a határvédelmi rendszerbe illesztették. A Fertőtől nyugatra fekvő terület megszállása nagyjából a XI. század végére fejeződött be. A magyar államalapító, Szent István király (1000/1-1038) a régió területén megszervezte Sopron vármegyét, és az 1009-ben felállított győri püspökségnek, valamint az esztergomi érsekségnek rendelte alá. A megye területén három jelentős királyi vár alakult ki: a soproni, a locsmándi és a kapuvári, de az utóbbi kettő várispánsága is a soproni várrendszerhez tartozott. A királyok a várföldekből kihasított adománybirtokokkal jutalmazták egyes híveik szolgálatait; a királyi magánföldek elidegenítése magánosoknak a XIII. században már tömeges méreteket öltött. A tatárjárás idején, 1241-ben Babenberg Frigyes osztrák herceg IV. Béla (1235-1270) szorult helyzetét kihasználva, három nyugat-magyarországi vármegyét (Moson, Pozsony és Sopron) foglalt el; a magyar királynak azonban 1242-ben sikerült a területek visszavétele.[8]

 

Az első ismert okleveles említés

 

Sopronkövesd eddigi ismereteink szerint ismert első okleveles említése Károly Róbert (1308-1342) 1327. január 30-án keltezett oklevelének határjárásából származik, terra Kwesd néven. A király ekkor Perezteg nevű várföldjét veszi ki a soproni vár fennhatósága alól, és a Kőszegiek és a betörő németek elleni harcokban „…sok költséges fáradozásában és személyének veszedelmeiben a saját és övéi vére ontásával dicséretes módon tanúsított és kimutatott…” vitézsége elismeréséül Osl nemzetségbeli Imre fiának, Kanizsai Lőrincnek, a későbbiekben jelentős szerepet játszó Kanizsai-család ősének adományozza. Az oklevél rögzíti az eladományozott birtok határait, mely délen Kövesd földig (alia terram Kwesd) terjed.[9] A Codex Diplomaticusban szereplő 1287-ből származó említés[10] legnagyobb valószínűséggel Szárazvámra (ma Müllendorf, Ausztria) vonatkozik, melyet abban az időben szintén Kövesd néven ismertek. Ugyanis ekkor vették meg a Nagymartoniak Kövesdi Arnold fia Arnoldtól háromszáz márkáért a kövesdi birtokot. 1320-ban a család megjelent Károly Róbert előtt, és kérték, hogy adományozza nekik a soproni ispán által a király részére már régi időtől fogva szedett, de az ő birtokaikon lévő vámot.[11] Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy a település vámhely volt, míg Sopronkövesd esetében ez nem mondható el. Másrészt a Nagymartoniak akkor is Szárazvám urai voltak, amikor Kövesden megkezdődött a Kanizsaiak birtoklása. A legrégibb fennmaradt említés korántsem feltételezi azt, hogy a település korábban nem létezett. Számos megelőző korból származó régészeti lelet került elő a térségből; Sopronkövesdről a Soproni Múzeum sok kőeszközt kapott.

 

A Kemény-család és a Kanizsaiak kora

 

Egy vonatkozó megállapítás szerint a XIV. században a Ják nemzetségből származó Kemény Miklós és Mihály voltak Kövesd tulajdonosai.[12] E kijelentés helyessége azonban még nem tisztázott. A Ják-nembeliek birtokossága valójában a Vas-megyei Rábakövesdre vonatkozik (korábban Rábakövesd, Terestyénfa és Jákfa). Dr. Keszei Pál Terra Jaak (Tallózás a Jákok Rába balparti földjén.) című tanulmánya ugyanis egyértelműen meghatározza a Ják nemzetség birtokait, és meg sem említi Sopronkövesdet, és a régebbi történeti munkák sem hozzák összefüggésbe.[13] A Ják-nembeliekről (Kemény fia, Miklós és Jáki János fia, János) annyi bizonyos, hogy Nigvándon (Ligvánd) és Lózson voltak birtokaik. (Lásd az 1360. május 21-én kelt oklevélben.)[14] 1382-ben már Kevesd birtok (Possessio Kevesd) is a Kanizsai-család tulajdonába került, amelyet I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) özvegyétől kaptak a királyhoz való hűségükért, és Erzsébet anyakirályné támogatásáért. Ekkor terjedt el az a hír, hogy a család a szomszédos faluból is kiegészítette birtokait. A győri káptalan azonban vizsgálatot indított, s az 1382. május 16-án kelt oklevélben megállapította, hogy a Kanizsaiak Kevesd birtokhoz, melyet a királytól cserébe kaptak, a völcseji nemesek birtokából nem foglaltak.[15] 1390. augusztus 23-án jelentette a győri káptalan Luxemburgi Zsigmond királynak (1387-1437), hogy Léka és Sárvár várak, továbbá Csepregh és Szigeth nevű mezővárosok és tartozékaik birtokába – így Kwesd falu birtoklásába is – Kanizsai János esztergomi érseket és testvéreit beiktatta.[16] A XV. századi osztrák-magyar ellenségeskedések következtében a Kanizsaiak birtokviszonyai is ingadoztak. A család Habsburg Albert király halála (1439) után V. (Utószülött) Lászlót ismerte el törvényes uralkodónak I. (Jagelló) Ulászlóval szemben, ennek következtében több birtokukat is eltulajdonították az Ulászló-párti Rozgonyiak. Az elfoglalt települések között volt Kwuesd (Kövesd) is. Ezeket a birtokokat csak 1446-ban kapták vissza a tulajdonosok; a június 21-én Pesten kelt oklevél arról számol be, hogy az országtanács előtt Rozgonyi János saját és testvérei nevében is visszaadja az általuk megszállva tartott Sárvárt és Kapuvárt, s az ezekhez tartozó falvakat Kanizsai Jánosnak, Miklósnak és Lászlónak. A Kanizsaiak pedig megígérték, hogy nem fogják háborgatni a Rozgonyiakat hatalmaskodásaik és birtokfoglalásaik miatt.[17]

A későbbi időben egyre több birtok került ki a Kanizsaiak kezéből. 1476-ban a család eladósodása miatt László adta bérbe birtokait és a vám felét Monoszlói Csupor Demeter győri püspöknek. A csornai konvent 1476. évi oklevele szerint a Kanizsai család Pereszteg, Hidegség, Boz, Füles helységeket az utóbbi vámjával, továbbá Czenk és Kövesd felét a czenki vám felével együtt, zálogba adja 1500 aranyforintért.[18] Nem sokkal később ismét szorult anyagi helyzetbe kerülhetett a család, ugyanis Kanizsai János 1515. február 4-én a vasvári káptalan előtt a kanizsai, kapuvári és sárvári várak és az azokhoz tartozó falvakban és pusztákban a maga fele részét zálogba adta a csornai egyház kegyúri jogával Kanizsai György özvegyének, Rozgonyi Klárának és fiának, Lászlónak, 12 ezer forintért. Az oklevélben Kewesd is szerepel, mint a sárvári vár tartozéka.[19] Kanizsai László később Vas megye főispánja lett, majd az országbírói tisztet is elnyerte. Halálával a Kanizsai-család férfiágon kihalt. Örökösei közül csak leánya, Orsolya érte meg a felnőttkort, őt már tizenegy éves korában eljegyezte a mecénás főúr, Nádasdy Tamás, és a birtokok örökléséhez való jog elnyerése érdekében Szapolyai Jánosnál (1526-1540) fiúsítását is kijárta. 1534 végén feleségül vette az akkor tizennégy éves Orsolyát, s ezzel a hatalmas vagyon birtokosává vált.[20] Kövesd, mint a sárvári uradalom része 1536-ban jutott Nádasdy kezére.

 

Nádasdy Tamás birtoklása és a horvátok betelepítése

 

A Nádasdy-család vagyonának megteremtője Tamás (1498-1562) volt, aki külföldi egyetemeken szerzett ismereteit idehaza kamatoztatta. Látványos politikai pályát futott be: II. Lajos (1516-1526) titkára, budai várnagy, később kincstartó, helyettes kormányzó, országbíró és bán, 1554-től nádor, királyi helytartó és országos főkapitány tiszteket viselte. Hatalmas birtokai központjává Sárvárt tette. Az uradalom nagyságát jelzi, hogy csupán a Kanizsaiaktól elnyert örökség hét várat és kastélyt, tíz mezővárost és ötven falut tett ki.[21]

Ebben az időben vette kezdetét Horvátországból és a történelmi Szlavóniából a horvátok betelepülése. Nyugat-Magyarországra vándorlásuk valószínűleg már 1493-tól, a törököktől elszenvedett Krbava (Korbávia)-mezei vereségüktől kezdve megindult. A török csapatok ekkortól ugyanis már szervezett portyákat indítottak Horvátország és Szlavónia ellen. Amikor 1537-től az oszmánok betörtek Nyugat-Szlavóniába, az ottani földesurak – köztük az 1537 és 1541 között Keglevich Péterrel horvát báni méltóságot viselő Nádasdy Tamás – áttelepítették nyugat-magyarországi birtokaikra horvát jobbágyaikat. Az újonnan betelepülők származási helye a szlavóniai Velika (ma Kraljeva Velika) térsége volt. Másrészt a betelepítés nyilván a Bécs 1529. évi, és Kőszeg 1532-es török ostroma következtében megfogyatkozott lakosság pótlására is irányult. A török portyázók ugyanis feldúlták a környéket, így a földesurak adózók és munkaerő nélkül maradtak, ezért mielőbb be kellett népesíteniük az elnéptelenedett és elpusztult jobbágytelkeket.[22] Mohl Adolf úgy véli, hogy 1532-ben a szultáni sereg nagyobbik része „egész álló hónapig Sopron és Vas megyéket fosztogatta, dúlta és pusztította.” [23] Sopron környékén hét településen 1537-től már bizonyítottan kimutatható a horvát lakosság: Nagycenk, Hidegség, Fertőhomok, Fertőendréd, Sopronkövesd, Lövő és Sopronszécseny. A telepesek ugyanazon térségből érkezhettek, hiszen Velika területe elég sűrűn volt lakva, egy becslés szerint 10-12 000 fő. Valószínű, hogy a horvátok szétszóródtak a fent említett hét községbe, esetleg további falvakba, amelyekről ma már nem lehet bizonyítani, volt-e valaha horvát lakosságuk.[24] A sopronkövesdi horvátság aligha volt olyan számottevő, mint például Fertőendréd, Fertőhomok és Hidegség esetében. Tényként kezelendő azonban, hogy a későbbi forrásokban kimutatható, horvátokra utaló nevek (Gráczol, Podár, Kifovits, Szedenits, Csitkovits, Radits, Palkovics, Lipovics, Hircsics, Balics, Krisonics, Horváth stb.) közül sok még ma is használatos a településen.

A főúri családok (Nádasdy, Draskovich, Széchényi) mellett kisebb birtokosok is voltak: a XVI. században a völcsei Párnás, a telekesi Török, a XVII. században a Szepsi és a Darázs családok, a XVIII. század elején pedig a Tolnayak, a Viczayak és a plébános. 1715-ben 16 jobbágy- és 1 zsellérház, valamint 477 mérő alá való föld és 17 kaszás rét volt a Tolnay-család birtokában.[25]

 

A település a Draskovichok, majd a Széchényiek birtokában

 

Nádasdy Ferenc (Tamás dédunokája) tudománypártoló munkássága mellett a politikában is részt vett, már nyolc éves korában Vas megye főispánja, később Magyarország nádora, majd királyi helytartó lett. 1644-ben királyi tanácsosi, 1646-ban királyi főkamarásmesteri címet nyert. Kora egyik leggazdagabb főurának tekintették.[26] Részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, melynek leleplezése következtében 1671. április 30-án fő- és jószágvesztésre ítélték, így birtokai a kincstárra szálltak.  I. Lipót (1657-1705) június 8-án Sárvárt, a hozzátartozó két birtokrésszel, Alsó- és Felsővidékkel gróf Trakostyáni Draskovich Miklósnak és feleségének, Nádasdy Krisztina grófnőnek engedte át 326 520 forint 36 dénár örök áron. Draskovich azonban nem tudta kifizetni a vételárat, s már a birtokok átvétele előtt megegyezett Széchényi György († 1695) kalocsai érsekkel, hogy a felsővidéki területek többségét zálogként engedi át neki. A főpap a birtokokat később öccsére, Lőrincre ruházta át, 1711-ben pedig már a teljes Felsővidék a család birtokába jutott.[27] 1738-ban meghalt Széchényi Zsigmond (Lőrinc fiának, Györgynek fia); hat nagykorú gyermeke közül László, Antal, Zsigmond és Ignác osztozott a birtokon. A Széchényiek férfiágának birtokosztálya 1741. február 25-én, Széplakon történt meg. A tanácsadásra felkértek elé a négy Széchényi- testvér azzal a kívánsággal lépett, hogy mindegyiküknek egy-egy negyed rész jusson, de Sopron megyében is legyen vagyonuk. Az osztályt tevő testvérek első feladatuknak özvegy nevelőanyjukról való gondoskodást tekintették. Ignác († 1777) Sopron megyei birtoka lett: Pereszteg, Kövesd, és Homok, valamint a bozi, hidegségi, nagycenki, peresztegi és kövesdi szőlők jövedelmének és a Nagyerdő hasznának negyedrésze. Antalé Kis- és Nagycenk, Hidegség, Csér, a muzsaji és a röjtöki földek. Lászlónak Horpács, Lövő, Újkér, Gógánfa, Fertőboz, Nemeskér, Ebergőc, Szentmiklós, Szerdahely és a Nagyerdő negyed része, Zsigmondnak pedig Hegykő, Fertőszéplak, Süttör, Sarród és a Nagyerdő maradék egynegyede jutott. A Nagyerdő mellett egyenlő részre osztották a Boz, Hidegség, Pereszteg és Kövesd falvakhoz tartozó szőlőket, bortizedeket és a bányajogot.  A széplaki kastélyban április 18-án a birtokon lévő felszereléseket is elosztották egymás között.[28]

Ignác és Antal költekezése és birtokaik elhanyagolása miatt sok adósságot halmoztak fel. Ignác túltette magát a kölcsönös örökösödést biztosító 1741. évi egyezség kötelező rendelkezésein, és már 1748 elején megkezdte jószágai elidegenítését.  Ez ellen három fivére az 1741-es egyezség alapján óvást emelt. Mivel ez nem járt eredménnyel, Mária Terézia királynőhöz folyamodtak, hogy Ignácot birtokai eladásától tiltsa el. Ignác azonban mindenben saját rendelkezési jogának megóvására törekedett.[29] László gróf 1750-ben zálogként kezéhez vette a korábban Ignác által Herbeville grófnőnek elzálogosított Kövesdet, majd 1753-ban a cséri jószág birtokába léphetett be. 1760. november 19-én egyenes ági leszármazott nélkül halt meg, birtokrészét Antal kapta meg. 1767-es halála után a birtokok az ugyancsak elhunyt Zsigmond fiára, Ferencre szálltak. 1771 és 1774 között a Széchényiek birtokát gróf Forgách János (Széchényi Borbála férje) felügyelte, majd 3 évig Lendvay János jószágkormányzó, később Tóth Pál bérelte. 1778-ban gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) vette át a birtok kezelését. Mielőtt 1787 tavaszán hosszabb külföldi útra indult, hat évre bérbe adta Ivánt, Cséri-majort, Hegykőt, Lövőt, Kövesdet és Gógánfát (a kastélyok és a hozzájuk tartozó parkok kivételével) Sághy Dániel cenki ispánnak 40 000 forint készpénzért és 5600 forint deputátumért. A gazdálkodást ellenőrző bizottság azonban hamarosan kifogásolta, hogy a bérlő az egész cenki erdőség kivágását tervezte, s hogy a bérleti díj fizetése is akadozik. Ekkor Széchényi úgy kívánta, hogy Sághy az erdők rendszeres irtásáért bért fizessen. Széchényi 1814. augusztus 31-én Kiscenken mindhárom fiának (Pál, Lajos és István) egy-egy hitbizományt alapított.[30] Lajos birtokába került Sopron megyében (1820-ban): Horpács a kastéllyal, Gógánfa, Kövesd, Pereszteg, Vejke, a Nagyerdőből 1000 hold és egy soproni major.[31]

A birtok egy részét 1863-ban Otócska Ignác vette bérbe, s jó szakértelmével fejlesztette a gazdaságot. A megkezdett munkát két fia folytatta; 1878-tól Béla, 1896-tól Géza korszerűsítette a körülbelül 1800 holdas birtokot. Béla kedvezően hasznosította a nehezen művelhető területeket (körülbelül 300 holdnyi terméketlen, kopár kavics); a talaj kihasználását akácfa és tök termesztésével valósította meg.[32] Mint a megyei gazdasági egyesület elnöke, Kövesden tartott nehéz minőségű perseron és muraközi keverékből álló lótenyészetet, ezzel hozzájárult „állattenyésztésünk fellendüléséhez és állandóan magas fokon való megtartásához”. [33] Gézát pedig elismerően emlegették, mivel munkaalkalmat és tisztességes bért juttatott a lakosoknak, az 1907. június 18-i tűzvész után segítette a parasztságot, és a lakásviszonyokat is javította.[34] Lajos gróf utáni birtokosok között szerepel fia, Imre. Az ő 1898-ban bekövetkezett halála után legidősebb fia, Széchényi Dénes lett birtokos, uradalmát az 1930-as években a Nagycenki-Petőházi Cukorgyár bérelte. Az utolsó birtokosok 1945-ig gróf Széchényi János és testvére, Alexandra voltak.

 

Eseménytörténet

 

A községben történt jelentősebb események a XX. század közepéig

 

A község történetét alakító eseményeket részletesen a koraújkortól követhetjük nyomon. A horvátok betelepítéséről már volt szó. 1544-ből fennmaradt a királyi adószedő feljegyzése, ami a község adózásába enged bepillantást nyerni: „Kewesd. Uraság Nádasdy Tamás (Sárvár). Porta 5, bíró 1, távol 11, zsellér 6.” [35] 1590. december 23-án összeírták Sopron vármegye falvainak egy részét, a török ellen, a Rába mellé kiállított katonaság fizetéséhez.  Az összeírásban Keowesd faluban öt portát jegyeztek fel.[36]

A török korban, különösen a tizenöt éves háború időszakában (1591-1606) előbb a Habsburg zsoldban álló német és vallon katonaság járt a környéken, majd Bocskai István serege pusztította a környező falvakat. A hajdúk 1605 májusában Kópházán táboroztak le és Németi Gergely vezetésével Sopron ostromához fogtak. A város azonban Bécs közelsége és katonai ereje hatására nem hódolt be Bocskai Habsburg elnyomás ellen küzdő csapatainak. A hét heti ostrom során nem tudták bevenni a várost, csupán a külvárost sikerült elfoglalniuk és felgyújtaniuk.[37] Bethlen Gábor fejedelem hadjárata idején a Nádasdyak az erdélyi fejedelem oldalán álltak, ezért a Habsburgoktól szenvedett a falvak lakossága. Bethlen 1619. november 10-én ünnepélyesen bevonult Sopronba. A következő évi lakompaki veresége után az osztrákok kegyetlen bosszút álltak; ekkor pusztult el három Nádasdy-község: Keresztúr (ma Deutschkreutz, Ausztria), Csepreg és Pereszteg.[38]

1683 tavaszán a törökök – Kara Musztafa nagyvezír mintegy 170 000 embere – újból ostrom alá vették Bécset. A császári sereg visszavonult és sorsára hagyta Nyugat-Magyarországot.[39] Sopron kénytelen volt behódolni a törökkel szövetséges Thököly Imrének, akinek hadvezére, Barkóczy Ferenc 1683. július 15-én vonult be a városba, mely 17-én hűségesküt tett Thökölynek. Július elején Kapuvárnál megakadályozták a tatár rablóhadak átkelését, ezért azok a Hanságon át betörtek Moson vármegyébe, majd Bécs előtt csatlakoztak a nagyvezírhez.[40] A törökök Lotharingiai Károly császári hadvezér és Sobieski János lengyel király felmentő seregétől szeptember 12-én vereséget szenvedtek Bécs alatt.[41] A megvert sereg egy része Keresztúrnál vert tábort, majd visszavonulása során pusztítva hagyta el a vármegyét.[42] Dampierre tábornok még 12-én Sopronba érkezett, és annak tanácsát a gyors kapituláció miatt felelősségre vonta. A városra és környékére magas hadisarcot róttak ki.[43]

A Rákóczi-szabadságharc idején újra harcok színterévé vált a térség. 1704-ben értek a kurucok a Dunántúlra, vezérük, Forgách Simon 8000 fővel a Széchényi-család birtokain telepedett meg. György gróf feljegyzése szerint a nagycenki nemesek sok gondot okoztak a szomszédos birtokosoknak, ugyanis többen a kurucokhoz pártoltak, és a labancpárti Széchényiek jobbágyait bántalmazták.[44] Decemberben Ocskay László kuruc brigadéros csapataival elfoglalta Sopront, az azonban katonai segítséget kért és kapott Bécstől, így Ocskay kénytelen volt visszavonulni. 1705. december 25-e és 1706. január 6-a között Vak Bottyán hiába ostromolta a labancpárti várost, elfoglalni már nem tudta.[45] 1706 tavaszán a császáriak ellentámadása vetette vissza a kuruc hadakat. Mivel a Széchényiek a Habsburgok pártján álltak, 1707-ben a kuruc hadak elfoglalták a Széchényi-birtokokat.[46] 1706-ban a németek dúltak és fosztogattak Kövesden és Lövőn, s ezzel mintegy 12 000 forintos kárt okoztak a Széchényi-családnak. Még ugyanez évben a kurucok jártak itt, és azt is elvitték, amit a németek meghagytak.[47] A szájhagyomány úgy tartja, hogy a kövesdi parasztok Rákóczi kurucai mellé álltak, emiatt 1707 januárjában a labancok kegyetlenkedésére is sor került. A németek legfőképpen Német-Kövesdet, Pereszteget és Lövőt pusztították. „Ugyanis, a mint Soprony-vármegye alsóbb, magyar része meghódolt a kuruczoknak : a császáriak ki-kiütvén a védtelen helységekre, azokat kirabolták s azután felgyújtották ; mi közben, különösen a ráczok, rút kegyetlenségeket követtenek el. Így Német-Kövesd nevű derék helységet zsákmányra vetvén és fölégetvén, a lakosokat a vad martalóczok embertelenűl verték, kínozták, ťúgy, hogy némelyeket az asszonyemberek közűl felkötvén gúzsra, úgy perzselték ; a férfiaknak pedig szemérmes testét elmetszvén, meg kölletett abban halni.Ť” [48] 1707 karácsonya idején a kurucok ismét megjelentek a környéken, 1708 augusztusában pedig a labancok Peresztegen, Kövesden és Lövőn a lábasjószágot hajtották el. A kár szintén 12 000 forint körülire tehető.[49] A távozó katonákat a régi háborúk szokásos kísérője követte, a fekete halál, vagyis a pestis. Sopron vármegye északi részén már 1710 nyarán észlelték e szörnyű kór jeleit, emiatt július 25-én lezárták Ausztria felé a határt. Ezt november 26-án már rendelet követte, mely előírta, hogy akik Ausztriába szeretnének kijutni, kötelesek Sopronban egy havi vesztegzárnak alávetni magukat. Korábbi rendeletek értelmében a már fertőzött helységek jegyzékét minden faluban ki kellett hirdetni, és a városok kapuira kifüggeszteni, hogy a fertőzött helyekről senkit a városokba és falvakba be ne eresszenek. Azokban a településeken, ahol már a pestis jelei mutatkoztak, a nyilvános mulatást eltiltották, a kocsmákat és mulatóhelyeket a szokásosnál korábban bezáratták. Külön rendelkeztek, hogy a pestis áldozatait elkülönített temetőbe temessék.[50]

1728-ban a jobbágyság telki állománya csak 433 kishold volt, mely a megélhetést nehezen biztosította. Urasági majorüzem, mely a használhatatlan területek és erdők szántófölddé alakítását megkísérelte volna, nem volt, ezért ebben az időben megindult az erdőirtás mind a Nagyerdőn, mind a malomházi-keresztúri erdőben. Közel ezer kisholdat irtottak ki, a már Cenken lakó Széchényi Antal 1745 körül visszaváltotta a földeket és majorüzemet létesített. Ezelőtt majorháza sem volt a községben, ezért az egyik jobbágy kertjében építtetett az uraság egy pajtát, hogy abban elraktározza a visszaváltott irtásföldeken termett gabonát. A visszavett földek területe azonban nagyjából 100 kisholdat tett ki, ami nem jelentett nagy veszteséget a lakosság számára, ezért újra megindult az erdőirtás. Újabb 1500 kisholdat irtottak ki, melyeket bér fejében már használhattak. A kövesdi irtásföldek területe 1728-ban 286, 1752-ben 561 kisholdat tett ki, s 1766 körül 1000 kisholdra emelkedett.[51] A XVIII. század eleji erdőirtás viszonylag jóléthez juttatta a parasztságot, így az érintett falvak (Kövesd, Lövő, Nagycenk) meg is nagyobbodtak.[52] Antal grófnak 1767-ben 52 telkes jobbágya, 46 házas és 19 házatlan zsellérje volt, a telkes jobbágyok úrbéres földje (tulajdonképpen az összes úrbéres földterület) 871 magyar holdat tett ki.[53]

A földesúri és állami terhek azonban jelentősen megemelkedtek az osztrák örökösödési és hétéves háború miatt megnőtt hadiadó következtében. Az országos elégedetlenség hatására és az állami adózók védelme érdekében a bécsi udvar lépésre szánta el magát. Mária Terézia (1740-1780) a jobbágyság úrbéri terheit rendeleti úton szabályozta, melyet 1767. január 23-án nyilvánosságra is hozott. A rendelet célja a földesúr és jobbágy viszonyának egyöntetű országos szabályozása, a mind gyakoribbá váló parasztmozgalmak lecsendesítése, továbbá a földesúri jogok épségben tartása, a visszaélések eltörlésével az adózó nép erejének megóvása. Az urbárium 9 pontban részletezi a jobbágy haszonvételi jogait, ezekhez arányított földesúri szolgáltatásait. Az egyházi és állami terheket azonban nem vonta szabályozása körébe. A jobbágy haszonvételi jogai közé nem tartozik a halászat, a vadászat és a madarászat, viszont a földesúri erdőből tűzi- és épületfa illeti meg, s makkoltathat is. A haszonvételek fejében meghatározták a jobbágyság évenkénti kötelező terményszolgáltatását és pénzbeli kötelezettségeit. Ezek a következők voltak: évi egy forint pénzbeli földbér (census), a szántóföldi termésből kilenced és ajándék (2 kappan, 2 csirke, 12 tojás, fél icce vaj; 30 telek után 1 borjú, továbbá robot, mégpedig évi 52 igás vagy 104 napi gyalogrobot). Szabályozták a hosszúfuvar kötelezettségét is, azonban ezt a földesúr néhány helységben más szolgálatra változtatta. Kövesden minden egészhelyes jobbágy a hosszúfuvar helyett esztendőnként egy fél öl fát szállított a Nagyerdőről Sopronba az uraság rezidenciájába. A rendelkezés végrehajtására az udvar királyi biztosokat küldött ki a megyékbe, Sopronba Balogh Lászlót. A biztosok irányítása alatt összeírták a falvak jobbágyainak földjeit, és a föld minőségétől függően megállapították a telek nagyságát és a hozzá tartozó rétet. Sopron vármegye falvainak osztályozását március 7. és 23. között végezték, mely beosztást a megyegyűlés 24-én ismertetett. 26-án történt meg a megye 12 összeírási körzetre való felosztása, melynek során Kövesdet a IX. osztályba sorolták. Az Urbárium végrehajtását a megyében 1768. június 30-án rendelték el.[54]

Gróf Széchényi Ferenc visszavette jobbágyaitól az irtásföldeket, de már 1797-ben – elsőnek hajtva végre a legelőelkülönözést – jó minőségű legelőket engedett át nekik Kövesden is. A parasztok aztán a legelőket több helyen feltörték, és szintén művelés alá vonták.[55] A földek visszavételével a Széchényiek 1300 katasztrális hold jó minőségű szántóval rendelkező uradalomra tettek szert.[56] Vályi András Magyar Országnak leírása című munkája képet alkot a település ekkori állapotáról, s némiképp a birtokviszonyokra is rávilágít: Kövesd (Gissing) elegyes német falu, „földes Ura G. Szécsényi Uraság [Széchényi Ferenc], lakosai katolikusok, fekszik Czenktől délre 1 órányira, Sopronhoz 2 4/8 mértföldnyire, határja jó, szőleje kedves asztali bort terem, erdeje fogyó félben van, és juhokkal bővelkednek.”  [57]

Az irtásföldek 1808-ban a következő határrészeket foglalták magukban: a felső mezőn a Kertalján, Vízállón, Keresztúri útnál, Palkovits tónál, Soproni útnál, Vejke szélén és Németh Pál tavánál; a középső mezőn a Nagyerdő alatt, Gyöprejáróban, Nyulászón, Csapodi útnál, Új irtásban, Új hegyen, Erdődűlőben, Cserútnál, a Gubahegyen felül, Ortovány dűlőben és a Lózsi határnál; az alsó mezőn a Pusztarenden, a Zsidóháznál, a Horpácsi útnál, a  két Csordahajtó között, Rövidekben, a Csonkás mellett, a Lövői határnál, Alsó- és Felsőrétekben, a Szilfáknál, a Kisosztályban, Kövecsesben, Lencsés-szegletben, Alsószabócban, a Völcseji határnál és Kis Andor dombjánál. Ez a sok dűlőnév egyrészt arra utal, hogy az erdőirtás apró foltokként szabdalta fel az eredetileg összefüggő erdőséget, másrészt a szántóföld területét a településtől, mint középponttól kiindulva, minden irányban igyekeztek kiszélesíteni.[58]

A gróf a tilalmas erdőkből (Cerina és Göbőcse) kiegészítette az úrbéri területet 433 holdról 844 kisholdra. A 36 6/8 jobbágytelek és 80 zsellér után telkenként 8, összesen 411 holdat adott. Az elkülönözést – az urasági és jobbágytelkek elkülönítését – csak a jobbágyság 1833. évi pere után 1837-ben hajtották végre az 1837. július 24-én hozott kedvező ítélet alapján. Ekkor a jobbágytelkeket a faluhoz közelebb, egy tagban, a település keleti részén adták ki, és az uraságiak kerültek távolabb. A jobbágyokhoz a következő földek tartoztak: Csonka alja, Nyugati kertalja, Csordahajtó, Agghegyalja, Langárok, Országúti- és Kesebréti-dűlő. 1837 előtt az urasági földek a Nyugati és Keleti kertalján, az Endrédi útra és a Lozsi útra-dűlőkben, továbbá a Felsőmajornál a Vízállóban, a Paptónál és a Kenderföldeken feküdtek.[59]

A napóleoni háborúk idején a francia katonák szállták meg a környéket. 1809 májusában napról-napra újabb rémhírek láttak napvilágot a francia csapatok közeledtéről, emiatt a tavaszi munkákat csak késve tudták ellátni. Május 19-én a Sopronban székelő „Deputatio” tudatta a helységekkel, hogy a franciák csak az Ausztriával határos községekben tartanak őrséget. Ezért felszólította a megye lakosságát, hogy a szóbeszédnek ne adjon hitelt, hanem lásson munkához; és amikor a franciák átlépik majd az ország határát, arról értesítést kapnak. Erre még a hónap 29-én sor került. A közleményben valódi hírként szerepelt ugyan, hogy Sopronba 600 gyalogos és lovas francia katona érkezett, parancsnokuk azonban kijelentette, hogy csupán átvonulni szándékoznak a városon. Ezt azonban újabb hír követte, mely szerint újabb háromezer gyalogos és ezer lovas szállásolta el magát Sopronban, további kétezer gyalogos és ezer lovas katona pedig Kópháza és Harka községekben ütött tábort. Intették a lakosságot, ha franciák érkeznének valamelyik községbe, közülük senkit ne bántsanak, sőt ha ezek eledelt, italt, zabot vagy szénát követelnének, kívánságaikat mihamarább teljesítsék. Az 1809. évi francia megszállás pénzbeli áldozatokba is került az országnak és a megyének egyaránt. Sopron megyében Ricce generális augusztusban a következőket hajtatta be: 705 q búza, 705 q rozs, 529 q hús, 33 q rizs, 35 q só, 52 906 liter bor és 5 098 liter pálinka.[60] A városokat külön megadóztatták. A Széchényi-családnak egy-egy évben 175-200 000 forintba került a francia katonák eltartása.[61]

1840-ben Drinóczy György csornai apát így írt Kövesdről: „Határa jó. Szőlője kellemes asztali bort terem. Erdeje fogyófélben. Van vendégfogadója és egy kastélya az uraságnak. 126 házaiban 907 lakost számlál. Plébániája régi, anyakönyve 1708-ról. Temploma a Boldogságos Szűz Születéséhez. Patrónusa a földes úr, ki most gróf Széchenyi Lajos.”  [62] A 907 lakosból 898 volt katolikus és 9 zsidó.[63] Fényes Elek 1851-es helységnévtára alapján Kövesd (Gissing) magyar faluban – Sopronhoz délre 2 3/4 mérföldnyire a sárvári országútban – már 1010 kath. lakos él, a parochiális egyházat és a vendégfogadót ő is megemlíti. 36 egész úrbéres telek után van 870 hold szántóföldje, 63 5/8 hold rétje, 519 hold erdeje és legelője. „Ezenkivül van itt az uraságnak sok majorsági földje, erdeje, és 150 hold dézmás szőlő. Földje termékeny; bora jó; erdeje többnyire tölgy. Birja gr. Széchenyi L”. [64]

Ismeretes, hogy 1842. május 6-án Széchenyi Lajos kövesdi birtokán nagy tűz pusztított, mely során 19 lakóház a lángok martalékává vált.[65] A Kövesdre kivetett rovásadó mértékének könnyebb megértéséhez röviden ismertetem az ezen adóra vonatkozó vármegyei rendelkezéseket. Sopron vármegye 1820 elején kiadott rendelete értelmében a községi elöljáróknak két elkülönített pénztárt kellett kezelniük, a település jövedelmeiből származó pénz, valamint a királyi hadipénztárba fizetendő adó és a megye költségeinek pótlására szolgáló háziadó számára. Az utóbbi két adót a vármegye vetette ki a községekre, az ún. dicalis conscriptio (rovásos összeírás) mértékének megfelelően. Az egyes adótárgyakra kivetett rovás (dica) mennyiségét 1772/73-ban állapította meg a vármegye és azon 1850-ig nem is módosított. A dika után fizetendő adó felosztásának kulcsát évenként a megyei adószedő, illetve hivatala a szolgabírák útján juttatta el a községi bírákhoz. A fizetendő adóba az úrbéresek közügyekben teljesített szolgálatait (kvártély, forspont, porció) is beszámították. Az úrbéreseket az 1844. évi IX. törvény egy egész telek után évi 12 nap szolgálatra kötelezte marhával és szekérrel, míg a házas zselléreknek ez három gyalognapot tett ki. Ezt a közmunkát a megye főleg útkarbantartásra fordította.[66] Kövesd községre a 674 rovásszám után 1847/48-ban 900 pengőforint hadiadót és 809 pengőforint háziadót róttak ki, az 1846/47. évi hátralék pedig 845 pengőforintot tett ki.[67] A földesúri szolgáltatások alapja a feudalizmusban az ún. úrbéri telek volt. Míg az 1848-as törvénycikkek eltörölték ezen szolgáltatásokat, az 1853. évi úrbéri pátens a telket az úrbéresek tulajdonává tette. A földesurak megszűnt jogaikért és úrbéri szolgáltatásokért állami „kártalanítást” kaptak, a faluhatár I-III. osztályzata szerint 700, 650 és 600 forintot, a házas zsellérek (gazdaságok) után egységesen az egész országban 50 forintot fizettek. Kövesd határát az I. osztályba sorolták, melyre Széchenyi Lajos az 1847. évi 36 egésztelek és 72 házas zsellér után 28 800 forint kárpótlást kapott.[68]

Az 1848/49-es szabadságharcban hét helyi honvéd harcolt Kossuth zászlaja alatt: Gratzol János, Gratzol József, Lang János, Nagy János, Ölbei Ferencz, Pete Német István és Radits János.[69] 1848. április 29-én Sopron vármegye elrendelte az önkéntes nemzeti őrsereg felállítását a nemes, valamint a legalább 1/4 telekkel bíró jobbágy férfiak közül, de a  honvédség részére a vármegye verbunkosok kiküldésével önkénteseket toborzott.[70] A nemzetőrségnek kövesdi tagjai is voltak. Sopron megye már 1848. december 16-án osztrák megszállás alá került, s a felszabadítására irányuló törekvések az 1849-es tavaszi hadjárat során sem vezettek eredményre.[71] A szabadságharc leverése utáni neoabszolutizmus idején eltörölték a megyerendszert, a dunántúli kerület kilenc megyéjét Sopronból kormányozták. Haynau már 1849 októberében a kerületi főbiztosok feladatává tette a községi elöljárók kinevezését, így a községi önkormányzat önállósága is csorbát szenvedett.[72] 1848-ban Lövő követválasztási székhely lett, melynek körzetébe eredetileg 59 község, illetve falu – köztük Kövesd – választói tartoztak.[73]

Az abszolutista kormányzat 1855-ben rendelkezett a tanítói és jegyzői feladatkör szétválasztásáról, helyébe a kerületi jegyzőség intézményét állították. Ennek értelmében a lózsi kerületi jegyző alá tartozott Kövesd és Pinnye. A Bach korszak megdőlte után (1859) a kerületi jegyzői hivatal is megszűnt, és a jegyzői teendőket újból a tanító végezte. 1872-ben újra szétvált a két tisztség, melynek betöltésére Lózs, Kövesd és Pinnye körjegyzőt választott, Lózs székhellyel. Sopronkövesd 1922-ig tartozott a lózsi körjegyzőséghez.[74]

Az 1904-ben megindult kivándorlási láz során 1907-ig 14-en hagyták el a községet, ebből 1911-ben 4 fő visszajött.[75]

1907. június 18-án délután három óra tájban egy kislány játékától tűz támadt a községben, amely rövid idő alatt a nagy szél miatt úgy elterjedt, hogy 41 lakóházat, ugyanannyi melléképületet, rengeteg gazdasági eszközt, sertést és baromfit hamvasztott el. A tűz a tűzoltó szertár közelében keletkezett, és főleg a Lövő felé eső településrészre terjedt. 51 család közel 100 000 korona értékben károsodott. „Az oltást nagyban hátráltatta a nagy forróság és az a körülmény, hogy a kutak csakhamar kiszáradtak. A nagy füst miatt is alig lehetett megközeliteni az égő épületeket. […] Éppen a legszegényebb néposztályt érte a veszedelem.” Az alispáni felhívásra és a Soproni Napló buzdítására indított adománygyűjtés során jelentős pénzbeli támogatás gyűlt össze.[76]

1919. június 2-án vasutassztrájk kezdődött a Dunántúlon. Ennek hírére ellenforradalmi felkelések robbantak ki Kőszegen, Sopronkövesden, Felsőlövőn, Csornán és Kapuváron. A június 4-i ellenforradalmi lázadás központja Nagycenk volt. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején, június 7. pünkösd szombatján reggel a községen haladt át Szamuely Tibor különvonata, s rövid ideig állni kényszerült, mert az ellenforradalmárok megrongálták és felszedték a vasúti síneket. Szamuely akkor nem időzött, ugyanis mielőbb Sopronba akart érni, de megfogadta, hogy visszajön. A kormányzótanács által ráruházott teljhatalom birtokában, beszédet mondott a bíró háza előtt (idősebb Maráz Sándor 1918 és 1921 között töltötte be a bírói tisztet), melyben a Tanácsköztársaság programját ismertette, s elkezdte csaknem az egész falura kiterjedő széles körű nyomozást. Az ellenforradalmi megmozdulásban legalább 50 helyi férfi vett részt, az elővezetett gyanúsítottak kihallgatását Szamuely nem győzte egyedül, faggató társai a két legfontosabb helyi vezető, Kellner Sándor és Entzbruder Dezső voltak. A vádlott Schmidt (Schmiedt) Mátyás vasúti pályaőr volt, aki egyúttal a pénztárt is kezelte. Mivel az őrpénztáros nem helyben lakott, hanem Ágfalván, fia hazulról hozott neki friss meleg ételt.[77] Schmidt Mátyást és katonaviselt fiát, aki véletlenül édesapja hivatali helyiségében tartózkodott, az állomásról a fegyveresek a faluba szállították. Szamuely forradalmi ítélőszéket tartott (a bíróságok helyét ekkor az ún. forradalmi törvényszékek vették át), melynek ítélete alapján idősebb Schmidt Mátyást Szamuely rögtön, kihallgatás nélkül halálra ítélte. A vád az volt, hogy tűrte és nem jelentette fel, amikor az állomás közelében az ellenforradalmárok felszedték a vasúti síneket. Fia szemeláttára az álla alá egy rudazókötelet csavartak, és egy körtefára felakasztották a bíró háza előtt. „Minthogy lélegzeni néha-néha tudott, d. e. 1/2 9 órától 11 óráig kínozták, míg végre meghalt.” Előzőleg fiát, ifj. Schmidt Mátyást kényszerítették, hogy akassza fel apját, de az arra nem volt hajlandó. Sőt saját életét ajánlotta fel, ha atyjáét kímélik, de erre Entzbruder vészbíró gúnyosan felelte: „Legyen nyugodt, maga is sorra kerül!” Még azt is szóvá tették, hogy a fiú apja földre esett kalapjáért nyúlt. Az apa megölelte és megcsókolta: „Isten veled, fiam – mondotta, – mondd meg édesanyádnak, hogy ártatlanul halok meg. Nincs aki megvédjen, egyedül Isten a tanúm!” A mit sem tudó ifj. Schmidt Mátyást addig ott tartották, összeszurkálták, ki fájdalmában elájult. Majd fellocsolták, és végig kellett néznie édesapja szenvedését, végül a szemben lévő fára őt is felakasztották. Ezt viszont az apjának kellett végiggyötrődni. Azalatt a fenevadak szalonnát tízóraiztak. Sőt azt mondták a fiúnak, amikor az apja életéért könyörgött: „Felakasztjuk mi az Úristent is!” [78] Az áldozatok életkoráról különböző információk láttak napvilágot. A halotti anyakönyvből kiderül, hogy az őrpénztáros 50, fia 23 éves volt.[79] 

A ’30-as években gróf Széchenyi Dénes uradalmát – aki egyébként stockholmi követ volt – a Nagycenki-Petőházi Cukorgyár bérelte. A gazdaság ellenőre Ferenczi Viktor (1933-tól), főerdész-erdőmérnöke pedig Vasváry Hugó volt. 1940-ben gróf Széchenyi János és testvére, Alexandra voltak a birtokosok. A községet ebben az időben jegyzőség igazgatta a választott bíró, valamint községi elöljáró közreműködésével. 1922-től Udvardi Antal töltötte be a főjegyzői tisztet. Ez idő tájt erdőbirtokosság, tejszövetkezet, valamint dalárda működött a településen.[80] Az első kettő elnöke Csigó Pusztai János, a dalárdáé Rupf Sándor plébános (1900-1936) volt, míg alelnöke Molnár Károly nyugalmazott csendőrőrmester. Rupf plébános volt a helyi Hangya szövetkezet kezdeményezője, ahol 23 évig az elnöki tisztet is betöltötte.[81] 1931-ben bezárták a nagycenki cukorgyárat, ez Sopronkövesdet is közelről érintette. Erről Soproni Elek írja a következőket: „A kövesdiek nagyrésze gyári keresetéből néhány hold földet szerzett magának, de abból nem tud megélni. Az utolsó két évben gr. Széchenyi János uradalma erdőkitermelésénél jutottak munkaalkalomhoz. A községi határ 4634 holdjából a nagyobbik rész, 2681 hold gr. Széchenyi János uradalmára, illetőleg a Petőházi és Nagycenki Cukorgyár R.-T. haszonbérletére esik.” [82] A munka nélkül maradtak helyzetének enyhítésére a vármegyében is történtek kísérletek. Sopron vármegye gazdasági felügyelőjének 1932. július 12-én kelt jelentése szerint Sopronkövesd községből, a munkanélküli gazdasági munkások közül 15 családos munkást sikerült az egykori cukorgyárnál cséplési munkára elhelyezni.[83] Az elektromos áramot 1938 karácsonyán vezették be a településre.

 

A II. világháború sopronkövesdi eseményei

 

A II. világháború időszakából (ellentétben a I. világháborúval) viszonylag széles az elérhető információk skálája. Az aránytalanság elkerülése végett csak a fontosabb történéseket ismertetem. Már a háború kezdeti időszakában történtek kisebb események, amelyek a Sopronkövesd történetéhez köthetők, bár ekkor a csaták még nem érintették a térséget. 1941. április 6-7-én vonultak át a községen a Jugoszlávia megtámadására induló német egységek, s ez év június 26-ától (Magyarország hadba lépésétől) országszerte, így itt is megkezdődött a honvédek behívása, majd pedig a harcterekre való kiküldése. 1944. július 26-án 11 óra 40 perckor a község területén (a Nagyerdőn, a Pityer-major közelében) zuhant le egy sérült amerikai bombázó, egy B-24H Consolidated Liberator. A szemtanúk szerint a legénység Nagylózs felett és a Nagyerdőnél ugrott ki a gépből a két pilóta kivételével. William J. Hooper nevezetű másodpilóta maga is sebesült volt: testébe repesz fúródott, amikor találat érte a gépet. Társa, Harry Knox Godfrey elvállalta a bombázó lerakását, ez azonban nem sikerült. A sebesült pilóta a gép maradványai között maradt, őt (miután a kórházba szállítás közben meghalt), Lövőn hantolták el. A másikat pedig, akit a gép közelében találtak meg, a sopronkövesdi temetőben, de az 1947-es amerikai misszió exhumáltatta és elszállíttatta őket. A két halálesetet az említett községekben jegyezték be. A gép hivatalos jelentése az MACR 7336. szám alatt lett nyilvántartva. Ebből kiderül, hogy az ausztriai Bad Vöslau ipari körzetének bombázását feladatul kapó Red I „Bricer” az olaszországi Pantanella repülőtérről induló 465-ös bombázókötelék 780-as századához tartozott. A legénység többi tagja egy ideig a Lövő melletti erdőben bujkált, később fogságba került; a nagylózsi leventék és gazdák segítettek a kézre kerítésükben. Kihallgatásuk után elszállították őket. Három kiugrott repülős egy fővárosi börtönbe, míg Howard J. Kelly (Keil) fedélzeti mérnök egy katolikus kórházba került.[84]

1944 októberében egy P-51 Mustang típusú vadászgép az Öregosztályban (Nagyosztály) végzett kényszerleszállást. A pilóta a szántóföldön tette le a gépet, melynek a földetérés során szinte csak az egyik főfutója törött le, majd megbillenve, orrára bukva állt meg a grófi földeken, a Franciska-major közelében. A szemtanúk szerint a gép jó állapotban ért földet: a műszertábla teljesen sértetlen volt, még egy műszeróra is működött benne. Nemsokára már a sopronkövesdi határvadászok (Magyar királyi 2/20. számú Határőrsparancsnokság) is a helyszínre értek, élükön a helyi őrs parancsnokával: Garab őrmesterrel. Megkezdték a helyszín biztosítását, és a gép őrzését, meglepetésükre az őrizetbe vett vadászpilóta egy amerikai mesztic (színesbőrű-fehér keverék) volt. Többen beszámoltak arról, hogy látták a pilótát, amikor kihallgatásra kísérték be, illetve amikor az őrs udvarán tartózkodott. Az elfogott amerikai későbbi sorsa nem ismert; akkori vallomása sem került napvilágra, hiszen a katonai titoktartás szerint kezelték, civilek nem férhettek hozzá a kiszolgáltatott információkhoz.[85]

1944 végén már kezdett valószínűvé válni, hogy nemsokára ideér a front, ugyanis jelentős létszámú magyar honvédet, később német katonát szállásoltak el a faluban, a németek az iskolába vették be magukat. Több alakulatot is a községbe rendeltek: 1944 október 17-én a honvédelmi miniszter a IX. katonai területről kiürített 103. gépkocsizó nehéz tüzérosztály új állomáshelyéül Sopronkövesdet jelölte ki,[86] s decemberben a Magyar királyi Országos Elhelyezési Kormánybizottság Hm. 1/a. osztálya a magyar királyi gépkocsizó vonat pótosztály részére 400 fő elhelyezésére szolgáló férőhelyet is kiutalt.[87] Ez idő tájt a kövesdiek védelmi árkokat ástak a két faluvégen, s a vasúti átkelőket is eltorlaszolták, majd a harcok elől az Agg-hegyben és a Nagyerdőn ásott bunkerokba húzódtak. 1945. március 30-án, nagypénteken érte el a front a községet, a szovjetek Lövő és a Péter-major felől közeledtek. Kisebb harcok is voltak, a visszavonuló németek (a 2. „Das Reich” SS-páncélgránátos-ezred, a 12. „Hitlerjugend” SS-páncélos hadosztály részeként a 25. SS-páncélgránátos-ezred, és a 12. SS-páncélos-felderítő osztály egységeiből)[88] felrobbantották a Füles-patakon átívelő Öreg-hidat, és egy orosz páncélost is kilőttek a patak közelében. A Homokliki-dűlőben két ágyút állítottak fel, s Lövő és a Nagyerdő felé lőttek, hogy megállítsák az előrenyomuló ellenséget. Amikor azok bemérték őket, két lövést adtak le rájuk a kertek alatt lévő tankjaikkal. A tűzharc következtében néhány ház is megsérült. A megfogyatkozott németek később a Péter-major és az Agg-hegy felé menekültek.

Az ellenséges csapatok a harc mellett a katonai utánpótlást is akadályozták. Ezt a pályaudvarok bombázásával, a sínek és a vonatok felrobbantásával próbálták elérni. A környéken is akadt példa arra, hogy vasúti szerelvényt tett mozgásképtelenné egy-egy angolszász repülőgép akciója. Emellett olyan információk is napvilágot láttak, amelyben német (!) egységek tevékenységéről számolnak be. 1945. május „f. hó 6-án és hétfőn a vasuti sinekben robbantás következtében károk keletkeztek. Megállapitást nyert, hogy a robbantást német repülőről leszállt német katonák végezték, mindennek dacára a község lakossága nagyon sokat zaklattatott.” [89] Az ehhez kapcsolódó lakossági beszámolók szerint május 7-én három robbanás észleltek a Vízálló dűlő közepén 5 és fél 6 között, illetve egy német repülőgép körözését a sínek felett, majd annak távozását.[90] Az „Így történt… Falunk felszabadulása” című összeállításból kiderül, hogy egy repülőgép szállt le a mezőre, két katona lépett ki belőle, és kézigránátokat dobott a sínekre.[91] Ezzel szemben egy további változat is él a községben, mely szerint egy ellenséges repülőgép sortüzet adott le a Sopronkövesd és Lövő között haladó szerelvény mozdonyára, mely így igencsak megsérült. A helybeliek úgy számoltak be erről, hogy a gőz elszállt a mozdonyból, így a szerelvény - hajtóerő híján - kénytelen volt megállni a síneken. Ez a variáció feltételezhetően egy másik esetre vonatkozhat.

Az áldozatokat illetően hat vagy hét szovjet katona holtteste maradt a csatatéren, az elesett németek száma 11-12 lehetett. (Négy katona a Péter-majorban, három a vasúti töltésnél vesztette életét. Két katonát maguk a németek temettek el a temetőbe, egy társuk pedig a Szent Antal-szobor előtt lett elhantolva. Rajtuk kívül még néhány áldozatról tudnak.) Állítólag a menekülő németek lőttek le az osztrák-magyar határ közelében, a fülesi vámőrkunyhónál tizenegy (a korabeli források tizenegy és nem tizenhárom honvédet említenek!) magyar honvédet (valószínűleg munkaszolgálatos), mint Harkáról érkező szökevényeket.[92] A front elvonulása után egy tömegsírba helyezték őket, katonai temetésre azonban a háború végi helyzet miatt már nem nyílt lehetőség. A március 30-án hősi halált halt katonáknak a község 1992-ben állíttatott emlékművet. (Bővebben A település területén állíttatott szobrok és emlékművek című részben.) A lakosságból legkevesebb hat fő vesztette életét, a zsidó származású Vály Zsigmond és felesége internálótáborba került.

A II. világháború - annak ellenére, hogy csak március végén ért ide a front - jelentős veszteséget okozott a községnek. El kellett takarítani a felrobbantott híd maradványait, majd pótolni az átkelőt, betonhidat azonban csak 1963-ban építettek. A kastély épülete majdnem teljes egészében átvészelte a harcok pusztításait; csak néhány nyílászáró semmisült meg. Berendezésének egy részét a németek vitték el, a maradékot az oroszok vették igénybe. A kastély urai (gróf Széchenyi János és testvére, Alexandra) külföldre távoztak és később sem térhettek vissza. A háború után az épület egy részét a határvadászok, másik részét a különböző pártok vették igénybe párthelyiségek céljára.[93] Az iskolának viszont az összes ablaka tönkre ment a németek itt tartózkodása miatt. Megsemmisült a községi könyvtár is, ezt csak 1952-ben szervezték újjá. A házakból 11-et ért kisebb-nagyobb sérülés: valamelyiket lebombázták, néhánynak a tetőzete kapott találatot, míg másoknak csak az ablakai törtek be. Továbbá a pusztítás nyomainak mielőbbi eltüntetése is a lakosokra hárult: a távbeszélő drótjának újjáépítése, a vasúti pálya és a nagycenki út megjavítása, a sáncárkok és a tankcsapdák eltávolítása, az állati hullák eltemetése, a végtisztesség megadása a halottaknak (a szovjet katonák holttestét is Nagycenkre kellett szállítani), valamint a megrongálódott házak rendbehozatala.[94]

A Sopronkövesdről bevonult honvédek közül 22-en haltak hősi halált a világháborúban: Balogh János, Borza Ferenc, Csigó Ferenc, Csigó Ferenc őrmester, Csigó Géza, Csigó János, Gróf Jenő, Horváth József (György), Horváth Ferenc, Horváth T. Kálmán, Hulcz János, Iglói Ferenc, Iváncsics József, Iváncsics Pál, Kiforics János, Lendvai István, Licskai István, Lőrinc Sándor, Oláh Gyula, Oláh József, Pete Polgár István és Pete v. Géza. Lőrinc Sándor neve nem szerepel a Hősi emlékművön, míg Ifj. Sarkady Sándor-Szabó Péter Soproniak a Don-kanyarban című könyvében megtalálható.[95] (Eszerint „elesett 1942. augusztus 8-án”.) A halotti anyakönyvek még egy hazáért halt sopronkövesdi származású honvéd nevét őrizték meg. Pintér Ferenc Sopronkövesden született 1912-ben, később Szombathelyre költözött, házasságot is itt kötött. 1944. július 15-én halt hősi halált.[96]   

Az 1945. évi földosztáskor a Széchenyi-birtok állt rendelkezésre. A március 17-én kelt rendelet kimondta az 1000 holdon felüli mezőgazdasági területek kisajátítását, így a birtokot (1211 kat. hold) 263 igénylő között osztották szét, egyenként 6-7 holdat. Továbbá házhely céljára kiosztottak 38 kat. holdat 131 igénylőnek.[97]

A háború utáni években (1946/47) főleg politikai változtatások történtek. Feloszlatták a katolikus legény- és leányegyesületet (KALOT = Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete, illetve KALÁSZ = Katolikus Leánykörök Szövetsége), a Levente Egyesületet, a Magyar Megújulás Pártját, a Magyar Élet Pártját és a Nyilaskeresztes Pártot, melynek 10 tisztségviselőjét tartották számon a községben. Emellett a helyi 61 hadigondozott támogatása is a teendőkhöz tartozott, valamint a szovjet hadsereg részére negyedévenként előírt hadisarcot (állatokat és terményeket) is meg kellett szervezni.[98]

A harcok elmúltával a községenkénti ideiglenes rendőri karhatalom felállítását írták elő. Az 1945. április 24-én kelt rendelet a testület létszámát a 2000 főnél kevesebb lakosságú községekben, így Sopronkövesden is, 16 főben állapította meg,[99] bár a rendőri karhatalom a községben már folyó hó 20-án megalakult. Fegyverrel nem, de az előírt igazolvánnyal és karszalaggal rendelkeztek. Székhelyük a Fő utca 53. szám alatt volt, ahol iroda, pihenő és fogda céljára alkalmas helyiséget - mint a rendelet előírja - egyaránt kialakítottak.[100] További testület, melynek megalakítását szorgalmazták, a polgárőrség volt. „A polgári-őrség rendeltetése a községek helyi nyugalmának biztosítása és a rend fenntartása, együtt működve, ott, ahol van, a helyi orosz katonai parancsnoksággal.” Ezek felállítását a járási és helyi orosz katonai parancsnokságoknak kellett jelenteni. Ennek létrejötte a községben április 23-ára már megtörtént.[101] A háború végi általános helyzet jellemzésére áljon itt Derdák János plébános beszámolója (május 14.): „Átvonuló orosz katonák, visszatérő civil ukrán népség elszállásolása, élelemszerzése, az állandó beszolgáltatások (tej, tojás, disznó, stb.) ma is napirenden vannak. Állandó robotkötelezés miatt a mezei munkákat nem végezhetik. A kastélyban, Kovács-villában [Fő utca 32.] és néhány háznál állandóan letelepült oroszok folyton kérnek, vagy nem kérnek, csak visznek. Az iskola hátsó termét mozinak, színháznak használják esténként. […] De az ittlevők még sem olyan veszélyesek, mint az átvonuló autósok, akik éjjel meg-meglepnek egy-egy házat. – A nők helyzete is súlyos volt. Szinte hetekig bujdostak bunkerban, padlásokon, kazlakban és egyéb helyeken. Az áldozatok száma elég nagy, de túlzott kilengések (gyermekek-öregek) nem igen voltak. […] A faluban a hangulat aránylag csendes.”  [102]

Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában jelentős események nem történtek a községben, de az időszakban megindult a kivándorlók áradata.

 

Társadalmi és kulturális fejlődés, községi fejlesztések

 

A II. világháború után viszonylag gyorsan megindult a közösségi élet. Az 1945-ben megsemmisült községi könyvtár (400-500 kötet) 1952 augusztusában indult újra 300 kötettel, 1977-ben már 2777 kötet, 1988-ban már 7602 kötet volt a könyvállomány. Az újjászervezett könyvtár a kultúrotthonban kapott helyet. 1963. november 7-én Sopronkövesd megkapta az „olvasóközség” címet. 1952-ben kultúrházzá alakították Kovács István 1925-ben megnyílt fűszer-, vegyes- és vaskereskedését, majd a moziüzemi vállalat vette meg 1967-ben. (Az 1885-ben született kereskedő kőszegi, soproni, majd győri segédkedés után 1925-ben nyitotta meg üzletét, s a vejkei téglagyár tulajdonosa is ő volt.) 1963 és 1967 között 450 méter járdát és új hidat építettek a Füles-patakra. 1967 decemberében adták át a ravatalozót, 1968-ban pedig új utat építettek. 1965 óta működik napközi otthonos óvoda, 1988 óta 3 csoporttal. A község a kastély lebontott anyagából 1974-ben új, emeletes községházát építtetett, ez magában foglal minden közületi helyiséget, postát, kultúrtermet, könyvtárat. Építettek nevelői lakást, két általános iskolai tantermet, politechnikai műhelyt és napközis étkezőt.  A vezetékes vízszolgáltatás 1983-ban indult, az öregek napközi otthona pedig 1988-ban létesült.[103]

A termelőszövetkezet 1959. február 20-án alakult meg 2100 kat. holdon 464 taggal. A közös állatállomány ekkor 142 szarvasmarha volt. Nehezítette a közös munkát, hogy hiányzott a gép, és a falu közössége is szervezetlen volt. A nagyobb jövedelem elérése érdekében kertészetet hoztak létre. A szövetkezetben a növénytermesztés 1661 holdon folyt, 1967-ben gabonaféléket 768, kapásnövényeket 252, szálas és zöldtakarmányokat 308 holdon termeltek. A növénytermesztésben dolgozók közül alakult meg a termelőszövetkezet első szocialista brigádja, Magyar Mihály párttitkár vezetésével. A mezőgazdaság szocialista átszervezése 1961-ben fejeződött be. A szövetkezet irányításával 1967-ben építőipari vállalkozás működött, amely 200 tagot foglalkoztatott. A téesz első elnöke Mihalitz Ferenc volt, őt követte a soproni Bottyán Mátyás 1961-től, majd Csigó József 1964-től. 1969-ben a szövetkezet egyesült a nagylózsi téesszel, így a központot Nagylózsra helyezték át. Az elnök ekkor Homor Géza volt, 1976-tól pedig Rupf Tibor. Az önálló tanácsrendszer az 1950 és 1982 közötti időszakban működött, Sopronkövesd 1982. január 6-án csatlakozott a nagycenki közös tanácshoz.[104]  

A falu életében már annak korai szakaszában jelentős volt a mezőgazdaság, hiszen már a középkori írásos emlékek is jelentős erdőkről és jó minőségű szántókról számolnak be. Ma már csak a lakosság kis része él földművelésből vagy állattenyésztésből. A község lakói ipari tevékenységet is folytatnak az Erdőgazdaság fűrésztelepén, de az egyéni vállalkozók száma növekszik. Egyre többen kapcsolódnak be a falusi turizmus különböző üzletágaiba a nyugati határt a Balatonnal összekötő 84-es számú útvonal turistaforgalmára építve. A legjelentősebb gazdasági vállalkozás a biztonságtechnikai elemeket előállító AUTOLIV Kft., amely mellett kisebb-nagyobb vállalkozások is működnek. Ilyen a szellőzőrendszereket gyártó Troges Air-Technic Kft., valamint a Lendvay Autószerviz Kft., ahol korszerű üzemcsarnok áll rendelkezésre. A bőséges munkalehetőség következtében jómódú családok lakják a falut, így a hagyományos falusi utcakép is megváltozott, a II. világháború előtti nádfedeles, döngölt padlójú házak helyén 1967-ig 237 ház épült, továbbá új utcák jöttek létre (Felszabadulás, Táncsics, Vörösmarty utca), később pedig modern családi házak épültek. A község előrehaladásához a társadalmi szervezetek is hozzájárultak. Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1889-ben alakult meg, dalárdájuk még a II. világháború előtt is működött Jóna István kántortanító vezetésével. Emellett színjátszókört is alakítottak, mely a háború után is megmaradt. Az 1946-es járási versenyen első helyezést értek el, és az 1954-ben megrendezett országos döntőben – melyben leánytűzoltók is szerepeltek – szintén elsők voltak. Az 1341. számú II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat (1947) keretében leginkább túrákat, táborozásokat szerveztek, de meghatározó volt a korszakra jellemző mozgalmakban való részvétel is.[105]

 

A rendszerváltás utáni időszak és a jelenlegi helyzet

 

A fejlődés a rendszerváltás után sem állt meg, az idegenforgalom fellendítését célzó vállalkozások jelentős része ehhez az időszakhoz köthető. Ekkor indult meg az infrastruktúra korszerűsítése, a határsáv megszűntével a külföldi vendégforgalom kiaknázása. Napjainkban működik itt sportkör (Sopronkövesd LC), vöröskereszt szervezet, illetve Kövirózsa Kulturális Egyesület néven néptáncegyüttes is. Az egyesület tevékenyen részt vállal a hagyományok őrzésében és átörökítésében, a néptáncosok mellett népdalkör és citerazenekar is alakult a társulat keretein belül. A község vezetősége a legelső alkalmat kihasználva, már az erre vonatkozó 1990. évi törvényi szabályozás évében testvérkapcsolatot hozott létre a burgenlandi Nikitsch (Füles) községgel. 2006. augusztus 5-én adták át a mintegy 160 millió forintos Phare-CBC uniós támogatásból elkészült, Sopronkövesd és Füles közötti út 2,4 kilométeres magyar szakaszát. A kivitelezés kilencven százalékát az Európai Unió támogatta, a fennmaradó részt kellett csupán előteremtenie a helyi önkormányzatnak.[106] Ezáltal az említett két település szorosabbra fűzte a testvérkapcsolatot, továbbá az idegenforgalom területén is újabb lehetőségek nyíltak. 2001. május 5-én a milleneumi ünnepség keretében avatták fel a község főterén állított kettőskeresztet, s már a teret is díszburkolattal látták el. A kerékpárút építése szintén ez évben kezdődött, azóta az egész település területére sikerült azt kiterjeszteni. Legutóbb a vasútállomás és az AUTOLIV-telephely közötti járdaszakasz készült el közvilágítással, valamint az Iskola utcai kerékpárút, s annak elején kétoldalt a csapadékvíz zárt rendszerű elvezetése. A község, fejlődésorientáltságának köszönhetően további változáson ment át. 2002. július 27-én adták át a nyilvánosságnak a halastavat, mely a Széchenyi-terv pályázatán nyert összegből létesült. Ennek köszönhetően lehetőség nyílt horgászversenyek, különböző szabadidős rendezvények szervezésére, a tó és környezete pedig kellemes kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A falu megtartó képességének növelése érdekében 2005-ben új, 800-1000 m2 nagyságú közművesített házhelyek kialakítására került sor, de újabb telkek létrehozása is folyamatban van. A kezdeményezés sikere lemérhető abban is, hogy mára az utca mentén újonnan épített lakóházak sorakoznak, s folyamatosan jelennek meg az új épületek. A két utcát alkotó Széchenyi István körút a közelmúltban 800 méter aszfaltburkolatot kapott.[107] 2007 november végén kezdték el az ország egyik legnagyobb szélerőmű parkjának kiépítését, s a szabadtéri mulatsággal egybekötött átadó ünnepséget 2008. május 30-án tartották. Az erőművekből négy-négy tartozik Sopronkövesd, illetve Nagylózs területéhez. A beruházó Hungarowind Kft. és az E.ON áramszolgáltatóval megkötött szerződés alapján az áramot Sopronkövesden veszik át, ehhez egy új transzformátorállomást is építettek.[108] Befejeződött a plébániaépület külső felújítása, 2009 nyarán pedig az óvodán végeztek javításokat. A fejlesztések napjainkban sem álltak le, legutóbb a temető környezetének rendezésére, valamint új ravatalozó építésére került sor. Mindezek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Sopronkövesd a régió egyik legdinamikusabban fejlődő településévé vált.

 

Néhány sopronkövesdi híres személy   

 

Sopronkövesden született dr. Kovács György (1912-1992), akit 1936-ban szenteltek pappá Innsbruckban, majd a Győri Hittudományi Főiskola igazgatója volt 1960-1978 között. Sopronkövesdi származású Mentes József (1925-1996) színész, Jászai-díjas Érdemes Művész és testvére, Mentes Imre (1926-1960) a budapesti Közgazdasági Egyetem docense; valamint dr. Győrvári István (1925-) mezőgazdász, gödöllői egyetemi docens, szakkönyvek, egyetemi jegyzetek szerzője, az MTA Agrármarketing Bizottságának tagja.[109]

Német-Kövesden volt plébános Molnár János, az újkéri származású Molnár Ferenc uradalmi ügyvéd és Kolossváry Josefa fia, aki 1849-ben szolgált a szabadságharcban. 1848-ban nemzetőr, 1849 nyarán tábori lelkész volt a honvédségben. (Ekkor még káplánként szolgált a székesfehérvár-belvárosi plébánián.) 1851. március 1-jén lett segédlelkész Kövesden, s 1852. május 1-től adminisztrátor, július 1-től 1861-ig plébános volt ugyanitt.[110] Később egyházi beszédei nyomtatásban is megjelentek.[111]

A községből származó – az eddigi kutatások alapján ismert – papokat is érdemes megemlíteni, pappá szentelésük sorrendjében: Kántor János (1784. május 2.), Kiffovits Imre (1804. március 22.), Varga György (1833. július 31.), Csitkovics Sándor (1934. június 24.),[112] dr. Kovács György (1936. július 26.), Maráz Lajos (1946. június 30.), Csigó József (1953. június 21.), Lukács Imre (1954. június 17.) és Maráz Sándor (1957. június 23.).[113] Itt szentelték pappá 1930. június 29-én a peresztegi születésű Kisberk Imrét, aki később a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke lett. Tekintve, hogy a XX. századnál korábban élt papokról eddig csak a Szombathelyi Egyházmegyére (1777-ben történt megalapításáig Vas vármegye a Győri Egyházmegyéhez tartozott) vonatkozóan találtam információt, valószínűsíthető, hogy rajtuk kívül voltak még sopronkövesdi származású lelkipásztorok, akik más egyházmegyében láttak el szolgálatot.    

 

Széchényi-(Otócska)-kastély[114]

 

A tiszttartói és a bérlők lakásaként szolgáló kastély az archív képeken látható klasszicizáló későbarokk stílusjegyek alapján a XVIII. század végén épült. Drinóczy György csornai apát 1840-ben megemlíti az épületet. Széchényi Lajos 1855-ben bekövetkezett halála után három élő fia közül a középső, Imre örökölte a kövesdi kastélyt. A gróf országgyűlési képviselő volt, majd az Osztrák-Magyar Monarchia berlini nagyköveteként működött. Birtokát 1866-ban Otócska Ignác bérelte évi 12 000 forintért. Feljegyezték, hogy ekkor a közeli Ághegyen egy vadászlakkal is rendelkezett az uradalom. Imre gróf 1898-as halála után legidősebb fia, Széchényi Dénes örökölte a kövesdi és a horpácsi kastélyokat, valamint a peresztegi kúriát. Amikor 1931-ben fia, János diplomás mezőgazdász, magyar királyi főhadnagy megnősült, feleségével a kövesdi kastélyban telepedett le. Az épületet ekkor át is alakították, és „modern kényelemmel szerelték fel”. Földszintjén hat szoba és egy fürdőszoba, az emeleten öt szoba és két fürdőszoba, a tetőtérben pedig két szoba volt. A melléképületben kilenc szoba és egy mellékhelyiség sorakozott, a hat ló számára kialakított istálló mellett az automobilnak is kialakítottak itt egy garázst. Dénes gróf 1934-es halála után János gróf és családja lakta az épületet. Amikor Széchényi Dénesné 1944-ben elhunyt, három gyermeke felosztotta a családi vagyont. A sopronhorpácsi kastélyt János kapta meg, aki át is költözött oda, ekkor került a sopronkövesdi kastély Széchényi Alexandra grófnő tulajdonába. Ferdinánd a peresztegi kúriát örökölte.

1945 március végén a front átvonulásakor az épület berendezésének nagyobb részét a német csapatok vitték el, a maradék bútorra az oroszok tették rá a kezüket. A kastély egy részét a június 19-én átköltözött Magyar királyi 2/20. Határőrsparancsnokság, másik részét a különböző pártok vették igénybe párthelyiségek céljára.[115] Az államosított épületet egy ideig a határőrség használta laktanya céljára, majd az új laktanya építése után a helyi tanács birtokába került. A tanács a kastélyt 1974-ben lebontatta, és falainak anyagából építtette fel a kastélykert utcai szélén az új emeletes községházát.

 

A vasútállomás

 

A Sopron-Kanizsa vasútvonal 1865. szeptember 20-án indult meg, Sopron és Szombathely között csak Zinkendorf (Cenk), Schützen (Lövő), Bück (Bük) és Acsád községekben hoztak létre állomást. A kövesdi állomásépület a 31. számú vasúti őrház mellett épült 1902-ben.[116] 1968-ban építették újjá, nagyrészt társadalmi munkával. Az eredeti épületet lakóház céljaira alakították át, az őrházat később lebontották. 1974. május 26-án megszűnt a kocsirakományú áruforgalom (felszedték a második, ún. rakodóvágányt), azóta Sopronkövesd megállóhely.[117] A vasútállomás ismert vezetői a következők voltak: Az 1885. december 18-i halotti anyakönyv a csepregi születésű (1832) Balogh Mihály pályaőrt említi a 31. számú őrháznál.[118] Közvetlen utóda valószínűleg Ostermann Ferenc pályaőr volt (1888).[119] Az 1902. január 2-án és 1903. február 17-én kelt születési anyakönyvből derül ki, hogy az őrháznál Szabó Lajos balaton-magyarodi születésű „cs. királyi déli vasuti pályaőr” is szolgált.[120] Ismeretes még az 1919. június 7-én kivégzett Schmidt Mátyás őrpénztáros. Károvits János kiadóőr (1852-1921) 27 évig volt vasúti szolgálatban, többek között Sopronkövesden is teljesített szolgálatot. Molnár János (1898-1943) az 1933. július 1. és 1943. május 3. közötti időszakban volt a vasútállomás vezetője. 1944 decemberében egy Kovács nevű vasutas, 1954. január 30-án Horváth Gyula került Sopronkövesdre, az utóbbit később Vámoscsaládra helyezték. Gallai Ferenc 1968 februárjától látta el az állomás vezetését.[121]

Itt említem meg a lóvasutat, amely eredetileg Horpács és Cenk között a megtermelt cukorrépa elszállítására szolgált. A Nagycenki Cukorgyár üzemének 1931-ben történt megszüntetésével azonban a keskeny nyomtávú (760 mm, 14 kg/folyóméter) lóvasút is szerepét vesztette, mint a II. világháború után a mezőgazdasági célokat szolgáló vasutak jelentős része.

 

Egyház- és iskolatörténet

 

Egyházi viszonyok a XV-XVIII. század folyamán

 

A locsmándi főesperességnek alárendelt település lakosai a középkortól kezdve nyugati keresztények voltak. Kwesd birtok (Possessio Kwesd) parochialis egyházának első ismert említése 1430-ból származik.[122] A Bécsben, július 25-én keltezett oklevél szerint Lozsi Beled özvegye és fia, Gáspár az egyház három szőlőjét és Czenk nevű birtokán a vámot elfoglalták. Kanizsai László és Imre panaszára Zsigmond király (1387-1437) a kapornaki konventet küldte ki a hatalmaskodás kivizsgálására.[123]

Nádasdy Tamás (1498-1562) birtoklása idején már Sopron vármegyében is érződött a reformáció. Nádasdy 1553-ban ugyan még gyónt és áldozott, de már evangélikus prédikátort tartott udvarában. 1557-ben maga az esztergomi érsek sürgette, hogy térjen vissza katolikus hitére. 1560-ban így írt feleségének: „Pünkösd innepire hazamegyek, várj készen pappal, hogy hallhassunk misét. Búcsút is vüszök velem”. [124] Azonban ez nem bizonyult tartósnak. A „cuius regio eius religio” elv a Nádasdy-birtokokon is érvényesült, Nádasdyval ugyanis a környék kisebb birtokosai és a lakosság is áttért az evangélikus hitre. Kövesden 1631-ben vették a protestánsok használatba a templomot, de evangélikus prédikátorról már 1590-ből maradt fenn említés. Lelkészi hivataluk a legjobban javadalmazott állások közé tartozott. Kincses Pál kőszegi lelkész 1596. április 5-én írta Reczés János csepregi esperesnek: „Fele jövödelmem ha vagyon, mint a kövesdi papnak.” Az 1595. évi adólajstrom szerint is a kövesdi concionator (prédikátor) 4 forint évi adót, a csepregi lelkész után legtöbbet fizetett,[125] az 1599-ben végzett összeírás alapján pedig 5 forintot.[126]

Egy 1590-ből származó összeírás már részletesen felsorolja a prédikátor jövedelmét. Eszerint Kówesd településen a lakosoknak van szentegyházuk, melyhez van szőlő, hegyvámja a Kewesdy hegyről 6 tina (tinna, csöbör, 1 soproni csöbör = 70,5 liter) és 6 pint (1 soproni pint = 1,25 liter). Ezt a polgárok a templom épületére mondják, hogy költik. A prédikátorság jövedelme a következő: „Vagyon szántóföld három mezőre, hold 18 [és] Vagyon a prédikátorsághoz egy fertály szőlő.” Ezen kívül „vagyon széna rétje három darabban, három ember kaszálja.” Minden szántó ember egy köböl búzát és egy köböl zabot ad neki, aki pedig nem szánt, 14 krajcárt. A dokumentum megemlíti a zsellérekkel rendelkező prédikátort is, aki ekkor Berkesi Mihály (Bvrkvssy Myhal), egykori hidegségi lelkész.[127] Payr Sándor egyháztörténész első ismert lelkészként Benkóczi Mihályt nevezi meg 1596-tól.

Benkóczi Mihály 1596-ban már Kövesden írta alá az Egyesség Könyvét. Jellemének megítélése látszólag nem mutat kedvező képet, ellenségei paráznasággal és erőszakossággal vádolták.[128] Az ellene felhozott vádak nyilvánvalóan nem fedték a valóságot, Benkóczi a korszak szigorából fakadóan sokkal kisebb vétségekért is elveszthette volna lelkészi állását. Az evangélikus egyház ugyanis a fegyelmi eseteket a jegyzőkönyvek tanúsága szerint keményen büntette. Valójában hívei nem akarták megtűrni, s más elkövetett hibáit vetették szemére. Ügyét az 1603. szeptember 8-án összehívott kövesdi zsinaton tárgyalták, Zepsi János prókátor (ügyvéd) által ő maga panaszolta be híveit. Az egyik vasárnap ugyanis beharangoztatván, a kövesdi polgárság Szdorcz Máté és Ohlianovics János céhmesterek által megtiltotta neki a prédikáció megtartását. Ráfogták többek között, hogy négy török rabot fogott, a pénz és arany kicsikarása céljából kegyetlenül verette őket, s hogy ő is oka lett volna Varga István tűzbe dobatásának, akinek háza még 1594-ben gyulladt ki, s maga is csak nehezen menekült meg. Vádolták továbbá lelkészi kötelességeinek elmulasztásával is. Ügyvéde azonban sok mentő tanút sorakoztatott fel, és Madarász Miklós nemes, Nádasdy Ferenc főtisztje is, akit ura vizsgálóbírónak küldött ki Horpácsról, kedvezően nyilatkozott a lelkészről. Mindezek ellenére Benkóczit az egyházi törvényszék elmozdította. Az ítéletet titokban akarták tartani, de Warasdy János röjtöki lelkész és Sztansich Mihály szakonyi rektor nyilvánosságra hozták. Bár az 1603. december 3-i iváni zsinaton Benkóczi bocsánatot kért és javulást ígért, a paplakban mégis utódjának kellett átadnia helyét, és Nádasdy más szállást rendelt számára a faluban. Azt azonban megengedték neki, hogy ha az egy bűnbánati év alatt megjavul, más helyre még megválaszthatják. Az újkéri vizitáción 1604. január 19-én már ő is jelen volt.[129]

Kövesd következő név szerint ismert lelkésze Simonházi Tamás. Még 1608 szeptemberében avattak fel a moson-megyei Bezenyére, majd Kövesden is hosszabb ideig szolgált. 1629. október 23-án Deli Péter nevű jobbágyát panaszolta be a kövesdi zsinaton.[130] Simonházi kövesdi szolgálatának befejeztével, az egyházkerület ajánlatára és Nádasdy Pál gróf engedélyével költözött Sopronba. A gróf Söjtörön 1630. szeptember 9-én kelt levelében dicsérettel szólt róla, s a zsinat határoza­tából már csak mint öreg embert engedte át a soproniaknak. Becsületes, okos, tudós emberként jellemzi „Simaházi Thamás Uramat, Kövesd nevű falunknak lelki pásztorát, kit […] mind józan életérűl, jó erkölcsérűl, jámborságárúl és tudományárul bizvást” mer ajánlani. Majd így folytatja: „S minthogy ő kegyelme cselédes ember és majorsága is vagyon, kérjük azon is Kgteket [ti. a zsinat résztvevőit], hogy az mi tekintetünkért rendelne oly alkalmatos szállást Kgtek ő kegyel­mének, a kiben cselédestül és marhástúl illendőképen megférhetne ő kegyelme, megengedvén azt is, hogy az ő kegyelme kövesdi hegyünkön levő saját szőlejében termett kevés leendő borát maga asztala tartása szükségére, amikor annak ideje leszen, szabadon bévihesse szállására” Sopronba.[131] 1645-ben halt meg mint soproni magyar lelkész.

Tamás prédikátor utóda az 1631. június 24-i csepregi zsinat határozatából az Erdélyből (Tordáról) származó Serényi György volt, aki előbb szombathelyi plébánosként és kanonokként szolgált, majd miután 1620-ban áttért a protestáns hitre, Légrádon lelkészkedett. 1630-ban pedig a Batthyányaknál (Lobkovitz Poppel Évánál) volt udvari lelkész. Esküjét a kerület színe előtt tette le. Mint kövesdi lelkészt, 1631-ben kerületi jegyzőnek választották meg, és Kis Bertalan püspök kísérőjeként az egyházlátogatási jegyzőkönyveket is ő írta. A kövesdi hívek meg voltak elégedve munkájával, hiszen mint mondták: „mindenekben az evangéliom szerint, és amint a mi régi egyházi embereink tanitották, a szerint oktat bennünket.” Az egyházi látogatást Kis Bertalan püspök végezte, Nádasdy megbízásából a család hűséges embere, Wittnyédy János, a soproni ügyvédnek, Istvánnak apja kíséretében. A püspök a látogatások alkalmával általában az illetékes esperest, a jegyzőt és valamelyik szomszéd lelkészt szokta felkérni adjunktusnak. Egyházlátogató körútján gondosan és alaposan járt el. Felülvizsgálta a lelkészek és tanítók tanítását, hivatalos buzgalmát és erkölcsi életét, valamint a hívek egyházzal szembeni viselkedését is. Számba vette továbbá a gyülekezetek vagyonát.[132] A kövesdi gyülekezet vizitációjára 1631. április 6-án került sor. Az ekkori feljegyzésekből ismert, hogy az 1530 körül betelepített horvátok nyomtatott graduálja és Huszár Gál szakadozott magyar graduálja a gyülekezet birtokában volt. Mint írják: „Vagyon egy Magyar Gradual, szakadozott Huszár Gálé. Tót gradual is egy”.[133] (Ezek a könyvek sajnos az évszázadok folyamán elkallódtak, az előbbiből Payr Sándor 1924-es megállapítása szerint csak egy példány ismeretes.)[134] „Vagyon egy kelyh, patinájával egyűtt tiszta ezüst, aranyozott, kinek a felső fiókján Jesus, az alsó fiókján Mária neve vagyon megirva.” (Ez az a kehely lehet, amelyet később elástak és csak a XIX. század elején találtak meg. A XV. századból származó gótikus kehely talpa már nem az eredeti, kiegészítése a XIX. században sima, kerek réztalppal történt. A kuppa alsó részében gót betűs körirat olvasható: Ave Maria Gratia Plena. Előkerülésekor a műgyűjtő Ocskay Ferenc pinnyei földesúr szerezte meg, majd 1847-ben a soproni iparkiállításon mutatta be. Később - nyilván amikor birtokáról elköltözött - a pinnyei templomnak adományozta, ott azonban lomtárban hevert, mígnem 1951-ben előkerült. 1955-ben vétel útján a Soproni Múzeum tulajdonába került.)[135] A jegyzőkönyv szerint a prédikátori ház zsellérház volt, 18 hold földdel – mint 1590-ben – rendelkezett: „Lövő felé iugera 6. A plebánia kerte végében iugera 6. A víz állóban Sopron felé iugera 6. Hívnak itt egy tóállást, végében a földeknek, Pap tavának, kit mikor aszály idő vagyon, valamint a papság földei ki mennek, a predikátor avagy szántathat, avagy kaszáltathat.” Három rét is volt; Füles felé egy, mely három szekér szénát teremhet, egy a kis osztályban, ezen is teremhet egy szekér széna. A harmadik a kis osztály alatt, szintén egy szekérre való szénával. „Vagyon egy szőlő egy fertályos az Uj hegyben, kiről a predikátor senkinek semmit nem ad.” Öt zsellérházban tíz parochiális jobbágy élt, akik kötelesek voltak minden héten egy-egy napot szolgálni, ezenfelül karácsonyi kappannal is tartoztak. „Fizetése itt a predikátornak eleitől fogva ez volt:” minden marhával szántó ember egy-egy köböl búzát és zabot adott. Aki saját házában lakott, és nem vetett, 14, másnál lakó házas ember pedig 10 krajcárt adott. Másnál lakó özvegy 4 dénárt. Ha ifjakat esketett, 12 dénárt és egy icce bort, ha két özvegyet, akkor egy abroszt vagy 80 dénárt kapott. Fél özvegy esetén feleannyit. Ha vidéki házasodott be, kétszer annyit. Fiúgyermek kereszteléséért 5 dénárral és egy kenyérrel, leány esetén a kenyér mellé 4 dénárral tartoztak, a „komák” (keresztszülők) egy dénárral. Oktatásért, háznál való gyóntatásért 4-4 dénárt, prédikációval történő temetésért 24 dénárt, anélkül feleannyit kapott. Továbbá minden házas ember egy szekér fát volt köteles adni, ha ezt nem tette meg, akkor 4 dénárt.[136]

Serényi György kerületi jegyzőként részt vett az 1638-as nemesládonyi kiküldetésen is.[137] Az 1634. évi csepregi zsinat Czenkre rendelte, helyébe Dongó (Donghó) Gergely (1575-1637) esperes költözött át Csepregből, aki korábban Sopronban és Grácban tanult, majd Nádasdy Ferenc Boroszlóba és Wittenbergbe küldte ki a maga költségén. Mint korábbi sárvári és csepregi rektort, 1607. május 9-én avatták fel horpácsi lelkésznek, ezután Csepregen, majd Kövesden szolgált. Nem sokáig töltötte be tisztjét, 1637. február 14-én kövesdi espereslelkészként halt meg 62 éves korában. Lethenyey István emlékverseket adott ki a halálára. (Epicedion, Csepreg, 1637. Nyomtatta Farkas Imre.).[138]

Az utolsó kövesdi lelkész Szentmiklósi János volt, akit még ugyanez évben Dongó Gergely utódául neveztek ki. Előtte, 1637. november 11-ig csepregi rektor volt. Szentmiklósi 1640-ben Sárvárott a papi vizsgán is kövesdi lelkészként elnökölt.[139] Az ő idejében már a vármegyében is érződött a katolikus megújulás hatása. Bár a fiatal Nádasdy Ferenc jártas volt az evangélikus teológiában, és Sopron vármegye katolikus főispánjával, Esterházy Miklóssal hitvitát folytatott, e vitában végül is beadta a derekát. Feleségül vette Esterházynak Julianna nevű lányát, kinek kedvéért 1643. november 25-én a csepregi templomban katolizált.[140] Vele a lakosság is visszatért a régi hitre, és plébános jött a lelkész helyébe. 1646-ban a templomok protestáns kézbe történő visszavételét intéző első bizottság nem jött el Kövesdre, hanem Hegykőre idézték meg őket, ahová csak Nádasdy 6-7 embere ment át. Ők meg voltak elégedve a plébánossal, aki már Horpácsra is átjárt misézni, ezért a templomot nem ítélték vissza. A második bizottság november 14-én már nem így rendelkezett, s visszavette a templomot. Kalmanczai Sámuel plébános azonban azzal védekezett, hogy már konszekrálta a kelyhet, így nem adta vissza azt.[141] Sőt „kinyilatkoztatta, hogy ilyes ügyben neki nem parancsolnak Pozsonyból, s hogy biztos uraim ezt bejelenthetik az országgyűlésnek.” [142] Nádasdy Ferenc nevében pedig Somogyi István tiszttartó tiltakozott az öt jobbágytelek visszaadása ellen. Hasonló ellentétek más községekben is voltak; a királyi biztosok távozása után a templomokat visszafoglalták, a prédikátorokat elüldözték. Musay Gergely (ekkor már püspök) már 1647-ben jegyzéket írt össze a sérelmekről.[143] Musay naplója szerint a biztosok távozása után kiéleződtek az ellentétek Kövesden, a pápisták visszafoglalták a templomot és a paplakot.[144] Ezért a püspök 1647-ben a vármegyéhez, 1650-ben pedig a nádorhoz fordult, de igyekezete már nem járt eredménnyel. Ezzel a kövesdi gyülekezeti élet teljesen megszűnt, nem voltak nemesek, akik Nádasdyval szemben megvédhették volna. Szentmiklósi János ebben az időben ment el Sokorókajárra, ahol esperesnek is megválasztották.[145]

1646-ban már katolikus egyházi látogatás történt. A templom titulusa ekkor a Boldogságos Szűz Mária születése volt (Beatae Mariae Virgini sub titulo Nativitatis). A jegyzőkönyv felsorolja a templom felszerelését, mely a következőkből állt: egy kehely paténával, aranyozott ezüstből, egy miseruha stólával és manipulussal, egy alba, hozzá cingulum és humerália (vállkendő), egy ezüstből készült kereszt, továbbá egy-egy zászló, antipendium és corporale.[146] A rendes, elmozdíthatatlan oltár mellett volt egy hordozható oltár (portatile). Ezeknek különösen a török átvonulás utáni időben volt nagy jelentőségük; akkoriban az elpusztult vagy megrongált oltárok helyett ezeken mutatták be a papok a szentmiseáldozatot.[147] A stólajövedelmek: keresztelésért 7 dénár és egy kenyér, oktatásért 5 dénár, esketésért és temetésért 25-25 dénár. A jegyzőkönyv a plébánosról is megemlékezik: Kálmánczy Sámuel, az egri káptalan egykori kanonokja, Kálmánczról Somogy Vármegyéből, körülbelül 55 éves. A művészetek és a filozófia mestere, teológiai tanár. „Különben jóságos férfi és mindenben példamutató.” A lakosok fele részben katolikusok, fele részben protestánsok, amit a dokumentum az eretnek szóval (Haeretica) fejez ki.[148] 1651. május 14-én ismét egyházlátogatás történt. A plébánosi széket ekkor már Birhány István tölti be. Értelmes, hozzáértő, alacsony ember, de erős jellemű. Volt 18 hold szántója a fent említett három helyen, továbbá Kálmánchey egykori plébános „kegyes akaratából” végrendeletileg helyben hagyott két holdat. Változás figyelhető meg a stólajövedelmekben: énekes temetésért 25, a test egyszerű lebocsátásáért 12 dénár járt. Keresztelésért 5 dénárt és egy kenyeret, egyházkelőért 5 dénárt, első házasságkötésért 25, másodszori esketésért 80 dénárt vagy egy abroszt tartoztak adni, vegyes házasságért 40 dénárt. Háznál való áldoztatásért 5 dénárt kapott.[149] Az 1659. évben február 6-án vizitálták a templomot. Részletesebben jellemzik Birhány plébánost: 50 év körüli, magyar nemzetiségű, szombathelyi származású. A filozófiát és a teológiát a bécsi Pázmány-Kollégiumban (Pázmáneum) tanulta. Megjegyzik róla, hogy jó és serény gazdálkodó, az éneklésben jártas és kegyes.[150] A jegyzőkönyv egy érdekes szokásról tesz említést. Régente általánosan kedvelt ünnepként tartották számon a templom felszentelésének (deducatio), illetve védőszentjének (patrocinium) emléknapját. Ilyenkor sok helyen a plébános a templomtól bizonyos mennyiségű bort, pénzt kapott, hogy a körmenetben átjövő szomszédos községek papjait és a zászlóvivőket vendégül láthassa. Kövesden a vizitátor véget akart vetni ennek, azonban a lakosok régiségére hivatkoztak, és arra, hogy a szomszédos községekben is megtartják.[151]1660-ban Kaleschiák (Kálicák, Kelyhes) Péter majdani soproni krónikaíró került hivatalba, aki püspöki utasításra fogadta el a kövesdi és vele rövid időre a lövői plébániát. Előbb mosoni, majd soproni főesperesnek nevezték ki.[152] Lövő monográfusa, Mohl Adolf írja, hogy az 1664 és 1700 közötti időszakban a kövesdi plébánosok egyben lövői plébánosok is voltak. Az a tény, hogy a két helységnek ugyanaz volt a papja – ami ebben az időben igen gyakori volt –, nem jelenti azt, hogy egyik filiája (leányegyháza) lett volna a másiknak. Mohl művéből Kaleschiákról is többet tudunk meg. Előzőleg császárfalusi, majd fülesi plébános volt, de 1652-ben soproni káplánságot vállalt, csak azért, hogy gyógyíttassa magát. Innét került Kövesdre, hol 1660-tól 1665. február 25-ig plébánoskodott. Ezután visszament Sopronba. 1685-ben győri kanonok lett, majd 1696 körül hunyt el.[153] A következő vizitáció 1663. február 26-án történt, a jegyzőkönyv szerint Kővesd ekkor mezőváros, (oppidum) volt. Temploma ekkor már kicsinek és szűknek bizonyul a hívők befogadására. Van egy oltár, még megfelelő állapotban, benne tabernákulum. A templom közepe boltozott, nagyobb része deszkázott. Sekrestye nincs. A szószék kőből, a kórus fából készült. Kívülről jól fedett épület, fa toronnyal, benne két haranggal. E megállapítás érdekes, ugyanis az 1651. és 1659. év jegyzőkönyvei szerint a torony kőből volt. Hogy mi történt a négy év alatt, arra nem derül fény. Kiderül továbbá, hogy a temető fallal övezett. A lakosok részben katolikusok, részben protestánsok, magyar és horvát nemzetiségűek. A plébános háza még megfelelő állapotban van, szintúgy a tanítóé. A plébánosi széket ismét Birhány (Brirhani) István tölti be.[154] Birhány azzal öregbítette hírnevét, hogy 3500 forint alapítványt tett jótékony célra. 1687. november 7-én kelt végrendeletében meghagyta, hogy hagyatéka kamatait négy szombathelyi származású diák segítésére kell felhasználni. Az alapítvány csaknem kétszáz évvel később is megvolt; az 1860-as jelentés szerint az alaptőke 2622 forintot tett ki, és a város pontosan betartja előírásait.[155] Az a tény, hogy a plébános maga is Szombathelyről származott, az 1659. évi vizitációból ismert.

1697. október 24-én ismét egyházi látogatás történt.  Német Kövesd ekkor Széchényi (Szeczeny) György zálogbirtoka. A templom, melyet Istennek és Angyalok Királynéja születésének ajánlanak, nincs felszentelve. („Ecclesia haec est Deo et Natae Reginae Angelorum dedicata, non Consecrata”.) A falu közepén, egy téren áll; a tetőt zsindely borítja, a torony már ismét kőből van, benne két megáldott haranggal. Szentélye boltozott. Az épület közepén öltöztető Mária-szobor áll selyemöltözettel, a tabernákulum fából készült, újonnan festették. A fa kórust és a kő szószéket itt is megemlítik. A plébános ekkor már a 33 éves komáromi származású Komáromi János, aki egyben Lövőn is szolgál. Elvégezte a filozófiát, és három évig teológiát tanult. A plébánia kényelmes, két lakószoba és egy tároló helyiség tartozik hozzá. (A latin kifejezés egyaránt jelent magtárat és borospincét). A korábbi jegyzőkönyvekkel ellentétben itt már a hívek létszámát is feltüntetik: „a tiszta vallásos lelkek” száma 401, mind magyarok, mellettük ágostai hitvallású volt hat fő. A plébánia leltárában nyolc különböző című könyvet jegyeztek fel az egyház birtokában.[156] Komáromy János Ignác páternek írta magát, kettős neve is arra utal, hogy szerzetes volt. Az 1699. évi egyházi látogatás jegyzőkönyvét e szavakkal kezdi: P. Joannes, Ignatius Komáromy Parochus Kövesdiensis et Löveinsis.[157]

A plébánia újraalapítása 1708/09-ben történt, s úgy tűnik, hogy az 1683-as török átvonulás és az 1707. évi kuruc-labanc pusztítás tette szükségszerűvé. 1707 januárjában ugyanis a labancok „Német-Kövesd nevű derék helységet zsákmányra vetvén és fölégetvén” nagy pusztítást vittek véghez,[158] ez nyilvánvalóan a korábbi iratok megsemmisüléséhez vezetett. 1697-ben ugyanis az egyházlátogatási jegyzőkönyv megemlíti, hogy már vezetnek anyakönyvet. Ez a nagyjából az 1680-as években megkezdett matricula azonban ma már nincs meg, ellentétben azokkal az anyakönyvekkel, amelyeket közvetlenül a dúlás utáni években, 1708/09-ben fektettek fel. Az újraalapítás alkalmával a kegyúr 11 házas zsellért rendelt a plébános szolgálatára, hogy a plébániához tartozó rétek és szőlők minden munkáját elvégezzék, a községet pedig csak a földek szántása és boronálása terhelje. Ezek a zsellérek eleget is tettek kötelezettségeiknek egészen addig, amíg az 1767. évi Mária Terézia-féle Urbárium életbe nem lépett. Ez ugyanis a házas zsellérek munkabeli szolgáltatását évi 18 napi kézi munkában állapította meg, ezért a lelkészi jobbágyok sem akartak ennél többet dolgozni. Az ügy hosszas huzavona után az 1768. december 29-én kiadott helytartótanácsi irattal zárult le. Ennek értelmében a plébánia alá rendelt zsellérek csak az Urbáriumban meghatározott munkát voltak kötelesek elvégezni. Az ebből származó veszteségek nem háríthatók át a községekre, mert a plébános – a Canonica Visitatiók tanúsága szerint – elegendő jövedelemmel rendelkezik.[159]

1714 tavaszán újból vizitálták a német-kövesdi egyházat. Ekkor már a magyar Nylas Ferenc volt a plébános; németül még jól tudott, horvátul csak közönségesen. Tizenkét éve szentelték pappá. Az isteni szolgálatot naponta elvégezte, a vasárnapokat és ünnepeket sem szokta elmulasztani. Szűkszavúan jellemzik magát a templomot. A fel nem szentelt épület romos állapotban volt, szintúgy a torony is, de az oltár sértetlen.[160] Ezek szerint az 1683. évi török dúlás és az kuruc-labanc pusztítás nyomait még nem tüntették el hiánytalanul.

Az 1748 márciusában megtartott egyházlátogatás alkalmával összeírták a templom berendezését is. Három Boldogságos Szűz Mária-szobor, két oltár, egyik a Boldogságos Szűz születésére, másik a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve. Mindkét oltár kifogásolhatatlan terméskőből készült. Orgona ekkor már volt a templomban.[161]

Az 1766-os jegyzőkönyv szerint a kövesdi templomon (Csepreg, Széplak és Lövő mellett) már toronyóra volt.[162]

 

A jelenlegi római katolikus templom története

 

Az évszázadok folyamán leromlott épület állapota miatt szükségszerűvé vált az átépítés. Ekkor már aligha felelhetett meg rendeltetésének hiánytalan betöltésére, ugyanis már 1663-ban azt írják róla: „A templom kicsi és szűk a befogadandó nép számára.” [163] Ehhez járul, hogy az azóta eltelt időben a lakosság száma is gyarapodott: 1785-ben 943 lakója volt a településnek.[164] 1795-ből fennmaradt egy levél, amelyben a kövesdi hívek a düledező templom és a szakadozott oltárkép javítását kérik Széchényi Ferenctől. A gróf ugyan hozzájárult az épület megerősítéséhez, ez azonban úgy látszik, csak átmeneti megoldásnak minősült.[165] Az újjáépítést az 1873-as Canonica Visitatio az 1782/83. évekre teszi, a Rupf Sándor plébános (1900-1936) által ellenőrzött templomi számadások és a Széchényi-család levelezése alapján azonban az építkezés befejezése 1806-ra tehető.[166] Ezt az évszámot támasztja alá az is, hogy a cenki gazdasági bizottság 1805-ben kötött szerződést egy kőművesmesterrel a kövesdi templom és torony építéséről.[167] Úgy látszik, hogy az építkezés nem ment zökkenőmentesen, ugyanis a kövesdi pénztáros még ez év augusztusában 500 forintot kért a generális cassából, mivel „a pénz kifogyott: inkasszálni most semmiből sem lehet, pedig a téglásoknak, kőműveseknek, mészre kellene a pénz”.[168]

Érdekességként említem, hogy Kazinczy Ferenc éppen Kövesdet választotta a francia nyelvről lefordított regény, A Szép Anikó egyik helyszínéül. Mint írja: „Kövesd templomának innepét űlte Gróf Széchényiné, a’ nagy Festetics’ testvére, kinek onnan nem vala távol Czenki kastélya, eljőve vendégeivel, látni e’ falusi múlatságot, ’s szerette jobbágyainak táncza közzé elegyedni; a’ mint gyakran történ azokkal a’ kiket az únalom a’ bővelkedés’ kebeléből kikerget, és a’ kik kedvek ellen is eggyszerü ’s tiszta gyönyörüségekre hozattatnak.”  [169]

Fontos esemény volt ez a település történetében; az 1806-ban épített kora klasszicista épület Sopronkövesd jelenlegi temploma. Titulusa eredetileg a Boldogságos Szűz születése volt, de ma már a Kisboldogasszony nevet viseli.  Fennállásának kétszáz éve alatt többször átalakították, legutóbb 2001-ben és 2005-ben. Az 1829. évi Canonica Visitatio részletesen jellemzi az új épületet. Erős, szilárd anyagok felhasználásával épült, gróf Széchényi Ferenc jóvoltából. A sekrestye a templomhoz csatlakozik, a szószékre is innen lehet felmenni. Kripta nincs. A toronyórát a közösség költségén gondozzák és tartják karban. A toronyban három harang lakik. A legnagyobb, körülbelül hat cent súlyút 1791-ben öntötték, a tanúk szerint felsőbb engedéllyel Valdetz István előző plébános (1745-1799), apostoli protonotárius, szombathelyi címzetes kanonok szentelte fel. A körülbelül három cent súlyú középső 1644-ből származik, a régi időkben történt felszentelését nem tudták igazolni. A legkisebb „harangocskát” (Campicunula) Klembt József harangöntő öntötte 1819-ben, és herceg Schwarzenberg Ernő győri püspök konszekrálta az 1820-as nagycenki bérmálás alkalmával. A tartós anyagokból készült főoltárt és a papír oltárképet Főtisztelendő Simon Zsigmond alesperes áldotta meg. Az orgonát a közösség költségéből finanszírozták. Isteni szolgálat alatt a hívek megegyezés szerint fújtatták.[170]

A templomi számadások szerint 1855-ben restaurálás történt, erre vonatkozólag Hild György soproni építész készített tervrajzot.[171] Az 1855/56. évi felújítás igencsak szükségszerűnek mondható. „A’ Kövesdi plebániai sz: Templomnak főkép belseje oly elhanyagolt piszkos és romladozó állapotban van, hogy Isteni-szolgálatrai disztelensége miatt, kénytelenítettem annak belső kiigazítása és csinosítása iránt külömbféle mester emberektől terveket készítetni…” – írja kérelmében a kegyúrnak Molnár János plébános (1852-1860). A költségvetés tartalmazza a kőművesmunkát, a főoltár és a szószék kijavítását, valamint egy újonnan felállítandó mellékoltár készítését  a szentsírral együtt. Molnár kérelmére a gróf, mint kegyúr beleegyezését adta.[172] A XIX. század második felében többször is végeztek kisebb-nagyobb felújítási munkálatokat, így 1864-ben és 1875-ben.

1886 áprilisában, Sülley Endre plébános távolléte alatt a sopron-kövesdi templomot „gonosz lelkűek minden szentedénytől, névszerint: 3 ezüst kehely, 1 ezüst áldoztató kehely, monstrantia és 1 ereklyetartótól, megfosztották”. [173] A hiány pótlására a győri püspök a kegyszereket egy bécsi aranyművesnél rendelte meg .[174] Az 1895. év folyamán festési-aranyozási munkálatokat végeztek.[175]

1929-ben Rupf Sándor plébános (1900-1936) kívül-belül felújíttatta a templom épületét. Ekkor készült régi faoltár helyébe a mai, neoromán stílusú főoltár, Mechle Béla soproni műhelyében ifj. Storno Ferenc terve alapján. Két korinthoszi oszlop párkányindításokkal, „a Tabernaculum fölött, egy művészien faragott Christus-feszűlet diszes kiképzéssel nyugszik, az oldalszárnyakon pedig 2 drb térdelőalaku szabadon álló angyalszobor, kőböl faragva.” [176] Az oltár mellett kétoldalt Szent István és Szent László király barokk szobra a korábbi oltárépítményből maradt meg.[177] A Mária születését ábrázoló, Hess János Mihály egri származású festőnek tulajdonított oltárkép 1820 körül készült, s még Széchényi Ferenc vásárolta meg a kegyúri templom számára.[178] A kép akadémikus modorban készült, de a barokk és a klasszicizmus jegyeit is magán viseli. A háttér elmosódott ködében Szt. Anna pihen az ágyban, elől Joachim és a szent rokonság a kisdeddel. A csoport felett megnyílik az ég; előtűnik az Úr lebegő alakja és egy mesterien megfestett röpködő angyal. Gyönyörű színek, nemes vonalak jellemzik.[179] Lorencz Antal szombathelyi oltárépítő új mellékoltárt készített (1929). Csak a szentsír és az oltár feletti Kálvária-csoport maradt meg a korábbi időkből. A mellékoltár három részre tagolódik, Kálvária-csoportja feltehetően a XVIII. század végéről származó alkotás. Alakjai: Jézus a keresztfán, Szűz Mária, Mária Magdolna és a szeretett tanítvány: János apostol. A szószék a mellékoltárral szemben található, az 1800-as évek körül készült. Kör alakú mellvédjén a dombormű Krisztust és a szamaritánus asszonyt ábrázolja. A klasszicizmus stílusjegyeit a szószéket díszítő virágmotívumos vázák, meanderes szalagok tükrözik. Hangvetőjén a tízparancsolat táblája, szerteágazó sugarakkal.[180] A csigás fejű padok a XIX. század elejéről valók.[181]

Az üvegablakok (Názárethi Szent Család, Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Imre herceg) Palka József üvegfestészeti és mozaik műtermében készültek 1928-ban. A november 13-án kelt számlából kiderül, hogy a „190x400 cm. méretben Szt. Család medaillon csoport képpel” díszített üvegfestményű ablak 1500 pengőbe, a két 127x280 cm méretű, eredetileg „Szt. István és Szt. László medaillon képpel” tervezett ablak 600-600 pengőbe került. A kivitelezés annyiban módosult, hogy két ablakra Árpádházi Szent Erzsébet és Szent Imre herceg-ábrázolás került.

1968 áprilisában sor került az 1929-ben épített sekrestye lebontására. A Kustor László sopronkövesdi származású műszaki mérnök terve alapján felépített új épületet még ugyanez év augusztusában használatba vették.[182]

1972-ben csaknem mindenre kiterjedő restaurálás történt, az épületet kívül és belül egyaránt felújították. Tetőfelújítást kapott az épület, és a villamos vezetékeket is újakra cserélték. A II. vatikáni zsinat (1964-1967) megkívánta liturgikus reformnak megfelelően az 1929-ben készült mészkőoltár szétszedésével szembemiséző oltárt és különálló tabernákulumot alakítottak ki. A főoltár keresztjét ekkor helyezték át a temetőbe, melynek felhasználásával a következő évben emeltek emlékművet. Magyarok Nagyasszonya és Szent Antal kőszobrát a hajó elejéről annak végére helyezték át. Új festést kapott a templombelső, beleértve a kupolákat is. A korábbi ábrázolások helyébe (a szentélyben leginkább geometrikus motívumok, a hajóban az égbolton trónoló Szentháromság ábrázolása) Samodai József (1920-1984) mosonszolnoki mester készített új freskókat. A hajó boltozatára a négy evangélista alakja, az Árpád-házi szentek életének egy-egy fontos mozzanata (freskó), a szentély boltjára Krisztus feltámadását ábrázoló secco került. A hajó északi oldalára falba mélyített festmény készült, Alacoque Szent Margit látomása (Krisztus vérét egy angyal kehelyben fogja fel), és Szent Pál alakja. Lebontásra került a külső kórusfeljáró, melyet a ’30-as évek végén készítettek a templomból való kijutás megkönnyítésére.[183] 1972-ben cserélték le az 1876-ból származó stációképeket (Cmarits Ferenc alkotása), melyeket Kiffovits János adományozott a templomnak.[184] A templom szobrainak restaurálása és aranyozása 1977-ben történt meg. Korábban az állagromlás elkerülése érdekében egyszínűre lettek mázolva. A főoltárkép teljes felújítására csak 1983-ban került sor, győri restaurátorok segítségével.[185]

Az 1990-es évek elején került a helyére a toronyóra. (Elődjét, mely a XIX. század végén már nem működött, 1923-ban, a torony renoválásakor szerelték le.) 1991-ben a tetőgerendázat felújítása és cserepezés történt meg. A következő évben Závodi Zoltán festőművész irányításával megtörtént a Samodai József által festett ábrázolások restaurálása, és dekorációval, szegéllyel való kiegészítése. Ekkor készült a diadalíven a Széchényi-címer és a család jelmondata: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk” (Si Deus pro nobis quis contra nos?). 1993-ban a szentély szintjének megemelésével korhűségre törekedve visszaállították az 1972-ben szétszedett főoltárt. Az új, szembemiséző faoltárt Anderkó István művészi domborműve díszíti, ő készítette az ambó (felolvasóállvány) és a stációképek faragását is.[186] 2005-ben újra nagyobb felújítást végeztek. „A templomot közel harmincmillió forintos Sapard-támogatásból kívül és belül teljesen megszépítették. Helyrehozták a vakolatot, kicserélték a nyílászárókat, a freskók kivételével lefestették a falakat, valamint kicserélték a teljes tetőszerkezetet.” Ezenkívül megállították az épület dőlését, tornya pedig díszkivilágítást kapott. A megújult templomot dr. Pápai Lajos megyés püspök október 16-án áldotta meg ünnepi szentmise keretében.[187] A műemléki védettséget élvező épület méltó dísze a községnek.

 

A templom jellege

 

A 264 m2 alapterületű épület építészeti megoldásában, belső kialakításában, díszítésében egyaránt egyedi és különleges. Berendezésének megalkotásában tehetséges mesterek tevékenykedtek, melynek egy része az építés idejéből származik.

A hajó egyszakaszos. Bár négyzetes csehsüveg-bolt fedi, a közepén kis kupola van, így a nyugodt középponti szerkesztés még jobban hangsúlyt kap. (Eredetileg egy szépen megmunkált csillár is volt a templomban, mely a boltozat középpontjában volt felfüggesztve. Lakossági beszámolók szerint a villamos áram 1938. évi bevezetése után távolították el, a gyertyák körülményes gondozása és cseréje miatt.) Az orgonakarzat felé szélesebb páros ív, a szentély felé pedig hasonló, keskenyebb zárja le. A hajónál keskenyebb, téglalap alapú, egyenes záródású szentélybe (melyet szintén csehsüveg-bolt fed le) homorú falrész vezet át.[188]

A toronyalja és az orgonakarzat egyaránt csehsüveggel boltozott. Az utóbbi a hajó felé három ívet alkot, két vaskos oszlop alátámasztásával. Mellvédjén hangszerábrázolások láthatók. Az egymanuálos, 12 regiszteresre bővített, eredetileg 10 regiszteres orgonát Müller Antal építette 1870-ben. Az orgona érdekessége, hogy a mester – mint 1888-as farádi orgonájában is – függőleges elhelyezésű csúszkákat épített, mely Magyarországon szinte egyedülálló megoldásnak számít.[189] 1942 decemberében a nem megfelelő méretű, az orgona belsejéből kiszerelt régi, rossz fújtatóláda helyett kívül elhelyezett új fújtatót állítottak fel. A deszkából készült védőszekrényt Dragovics Károly sopronkövesdi asztalosmester ácsolta. 1964-ben Ádám József szombathelyi orgonaépítő mester villamos fúvóberendezéssel látta el.[190] A későbbiekben kisebb javításokat végeztek (1972, 1983, 1993).

A kórus alatt találjuk a Bindes Pál plébánosságának idején (1967-1989) a régi oltár felhasználásával készült Szeplőtelen Fogantatás oltárát: Mária alakja a barlang középpontjában áll, előtte a térdelő Bernadett szobra. A Lourdes-i szobrot 1898-ban a Rózsafüzér Társulat tagjai állíttatták. Eredetileg a hajó elején, a Jézus-szíve oltárral szemben állt; az 1929. évi restaurálás alkalmával helyezték át a kórus alá. A Jézus-szíve szobrot Lenti Anna adományozta a templomnak [191]

Külső kialakítását illetően a templom érdekessége, hogy a barokk párkányokkal szintekre tagolt torony az oromzatos homlokzat előtt áll. Tetejét négyoldalú, íves kősisak fedi. Eredetileg kváderezett emeletei és toronyszoba-ablakai voltak, a földszint oldalait lizénák díszítették.[192] A torony félemeleti ablaka kerek, kőkeretes, a bejárat feletti ablak szegmensívvel zárul. Felette Immaculata-szobor látható, mely eredetileg a templom közelében lévő Assisi Szent Ferenc szobor talapzatán állt.[193]

 

Harangok: A templomtoronyban jelenleg három harang lakik. Ez azonban nem mindig volt így, az évszázadok folyamán harangok váltották egymást. Az 1631. április 6-án tartott protestáns egyházi látogatás jegyzőkönyvéből ismert a tanító jövedelme, melynek egy része harangozásból származott. Ha halott felett harangozott, 4 dénárt, ha reggel, este és prédikációra, akkor minden házzal rendelkező embertől egy kenyeret kapott. Ha pedig „fölyhő elejben harangoz” (vihar közeledtekor) minden szőlőből „itt valótul” egy meszely (0,5 icce) bor illette meg, vidéki lakos esetén a duplája.[194] Az 1646. évi katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a kövesdi iskolamestert harangozásért évi 5 dénár illette meg.[195] Az 1651. évi Canonica Visitatio már a templomtoronyban lévő két harangot is megemlíti. 1659-ben még nincsenek felszentelve, ezt csak az 1697. évi vizitáció jegyzőkönyve írja. [196] 1714-ben és 1748-ban egyaránt két harang volt a toronyban.  

Az 1829. évi egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint az új templom tornyában három harang lakott. A legnagyobb, körülbelül hat cent súlyút 1791-ben öntötték, a tanúk szerint felsőbb engedéllyel Valdetz István előző plébános (1745-1799), apostoli protonotárius, szombathelyi címzetes kanonok szentelte fel. A körülbelül három cent súlyú középső 1644-ből származott. A legkisebb „harangocskát” (Campicunula) Klembt József harangöntő öntötte 1819-ben, és herceg Schwarzenberg Ernő győri püspök konszekrálta az 1820-as nagycenki bérmálás alkalmával.[197] Ismeretes, hogy az 1791-es Köchel János György soproni műhelyében készült. [198]  

Az 1873-as jegyzőkönyv a harangok titulusát is megemlíti: Szent Jakab (1644) és Szent Elyseus (1791). Az 1819-ben készült legkisebb helyét már a Seltenhofer Frigyes által Sopronban öntött harang (1850) váltotta fel. [199] Talán 1848-ban, Kossuth felhívására szerelték le?    

Az I. világháború során a két nagyobbikat igénybe vették a 80 kg-os Seltenhofer-féle lélekharangot hagyták meg. Helyettük a hívek adományából az Ecclesia-cég által készített harangok kerültek a toronyba 1924. január 5-én. A középső harangot 1944. május 15-én az ipari minisztérium által kiküldött bizottság háborús célokra elrekvirálta. Az északi toronyablakon dobták le, s mélyen a felázott talajba süllyedt. Felvirágozva, szekéren vitték a lövői vasútállomásra, ahol darabokra törve rakták vonatra. Kártérítést nem adtak, de kötelezettséget vállaltak arra, hogy a háború befejezését követő öt éven belül ugyanolyan súlyú és minőségű harangot hoznak. Ez azonban már nem történt meg. Pótlására csaknem harminc év múlva került sor. A sopronkövesdi Tóth István még 1975 végén 60 000 forintot ajándékozott a templomnak új harang beszerzésére, ezt a sopronkövesdi hívek 40 000 forinttal egészítették ki. 1979-ben, pünkösd hetében harangzúgás közepette érkezett meg Őrbottyánból az új harang, melyet ideiglenesen a templomi szószék alatt helyeztek el. A Gombos Lajos őrbottyáni műhelyében készült 210 kg-os harangot 1979. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén áldotta meg Kisberk Imre székesfehérvári püspök. (A peresztegi születésű lelkipásztor Sopronkövesden tartotta újmiséjét 1930. június 29-én.) A harangmechanika villamosítását Kajos János nagyvelegi református lelkész végezte el 1980. augusztus 23-án.[200]

 

A jelenlegi harangok tehát:[201]

ˇ        Seltenhofer Frigyes Sopronban, 1850. 80 kg, 56 cm átmérő.

ˇ        Gombos Lajos Őrbottyánban, 1979. 210 kg, 75 cm átmérő.

ˇ        Rincker F. V. Budapesten, 1923. 330 kg, 80 cm átmérő.

A Szent László kápolna és környéke rövid története

 

A kápolna a faluhoz közeli szőlőhegyen, az Agg-hegyben található, az ún. Kotecsnél, „honnan gyönyörü kilátás nyilik a környékre a Fertő hatalmas tükréig, a hegyen terem a jó kövesdi szőlő, lábánál patak folyik.” [202] Eredete több évszázadra nyúlik vissza; a Dongó-család építtettte a XVIII. század első felében.[203] Az egyszerű, dongaboltozatú épületet az évszázadok folyamán többször átalakították, és a homlokzatra gótizáló kis tornyot emeltek.[204] Leginkább az utóbbi felújításokat lehet nyomon követni. 1967 őszén vakolási, tetőjavítási munkálatok történtek, és zárható ajtót készítettek a kápolna részére.[205] 1992 augusztus-szeptember folyamán ismét felújították; ekkor állították a jelenlegi fakeresztet a régi helyébe Kirády Ernő adományából.[206] 2009-ben lakossági összefogással a környék rendezésére és parkerdő kialakítására került sor. Fennállása folyamán több titulussal említik az épületet. 1748-ban és 1780-ban Szent Donát, 1754-ben Boldogságos Szűz Mária, 1832-ben Szent Anna tiszteletére szenteltnek írják. Az 1995. évi restaurálás után, a szeptember utolsó vasárnapján történt megáldáskor kapta a Szent László titulust a Szent Anna helyett. (Ekkor volt a szent király halálának 900. évfordulója.) A lovagkirályt ábrázoló oltárképet Gyurasits Ottó készítette.[207]

A kápolnát építtető Dongó-család egy hold föld alapítványt tett a plébánia részére, azzal a megkötéssel hogy nyaranként minden újhold vasárnap kötelesek a hívek a kápolnához kivonulni.[208] 1780-ban már áldozócsütörtök (Urunk mennybemenetele) és Szent Donát napján is körmenetben vonultak ki az Agg-hegybe.[209] A helyi kántortanító egy 1882. augusztus 18-i dokumentum szerint köteles volt minden újhold vasárnap hajnali hat órakor a kápolnánál litániát tartani. Áldozócsütörtök napján ez még a II. világháború utáni évtizedben is szokásban volt. Napjainkban hagyományosan Szent László király ünnepéhez (június 27.) legközelebb eső vasárnap tartanak itt szentmisét. A régebbi egyházi látogatások remeteséget említenek; a kápolnát 1740 körül egy remete gondozta, aki Szent Antal szabályzata szerint élt és a megyéspüspöknek tartozott engedelmességgel.[210] Fennmaradt egy anyakönyvi bejegyzés, mely szerint 1754. augusztus 26-án hunyt el Frater Crispinianus harmadrendű remete, őt a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna mellett temették el.[211] A kápolna mellett valószínűleg korábban remetelak volt.

A kápolna közelében állt egykor az uradalom vadászháza. Egy 1856-os anyakönyvi bejegyzés és egy 1866-ból származó feljegyzés az „Ághegyen” már beszámol a vadászlak létezéséről.[212] Az uradalom tulajdonában lévő épületben („cottage”) elsősorban az urasági vadász, erdész és családja lakott. Csatkai Endre 1935-ben így emlékezik meg róla: „ma kedves urilak áll a szomszédságban”.[213] Az épületet a II. világháborút követően bontották el.

Szent László király szobra 2009-ben készült, a kápolna titulusához igazodva. A másik emlék, a Vasfüggöny-dombormű a II. világháború utáni korszak mementója, amikor a kápolna és környéke a látogatók nagy része elől el volt zárva. Mindkét alkotást Kottrik Zoltán helyi lakos készítette.

 

A település területén állíttatott szobrok és emlékművek

 

A községben több út menti szobor található, melyek többsége fogadalmi emlék. Ilyen a templom közelében, kocka alakú talapzaton lévő korinthoszi oszlop, Assisi Szent Ferenc szobrával. Felirata: „Ex voto 1712”. (’Ex voto’ annyit jelent: fogadalomból.) Eredetileg Immaculata-szobor állt az oszlopon, ez most a templomtorony falában található. Korábban a templom déli oldalán, csigamenetű oszlopon állt. 1904-ben, az iskolaépítés alkalmával az útkereszteződésnél állították fel, de az oszlop összetört az elmozdításkor. Helyette hengeres oszlopra állították. A szoboralak az 1923-as toronyrenoválás alkalmával került a toronyfülkébe, az oszlopra Szent Ferenc alakját állították.[214] (Korabeli források alapján Szalézi Szent Ferenc, a hivatalos műemlékjegyzékek adata alapján Assisi Szent Ferenc.) Az alkotás részben Sopronkövesd legrégibb köztéri szobra; ugyanis csak a talapzat és az oszlopfő eredeti. Feltűnő, hogy a községben nincs a környező településekre jellemző pestisoszlop, azonban egyedül ez a szobor való az 1711-1713. évi pestisjárvány idejéből. Az, hogy összefüggésbe hozható-e a járvánnyal, még utánajárást igényel. Páduai Szent Antal szobra is a XVIII. századból származik, a szent alakja nehézkes talapzatra épülő toszkán oszlopon áll.[215] A posztamentum szerint Gráczol György fogadalmából készült 1737-ben: „Ex voto Georgiu(s) Graczol Ano 1737”. A helybéli kántortanító egy 1882. augusztusában keltezett dokumentum szerint köteles volt Páduai Szent Antal napján és ennek nyolcadán Szent Antal szobra előtt litániát tartani. Az 1973-as felújításkor bekerítették a szobrot, korábban ugyanis többször ledöntötték a helyi határőrs katonái. A jelenlegi kerítés azonban újabb keletű. Mindkét barokk alkotás műemlék jellegű.

A Magyarok Nagyasszonya-szobrot (amely egyébként egy jellegzetes sopronkövesdi ház előtt áll, melyhez hasonló már kevés található a községben) fogadalomból állíttatták, a háborúból való hazatérésért. A talapzat felirata: „Isten dicsőségére, Nagyasszonyunk tiszteletére az 1914-1918. évi világháborúból való szerencsés hazatérésünk emlékére hálából emeltették Borza János és neje Tóth Veronika. 1923.” A Kossuth Lajos utca 11. szám előtt a kígyót eltipró Szűz Mária szobra áll, Kifovics János alapítványából.[216] (Felirata: Hálából 1885). Az Agg-hegy felé vezető útnál lévő Szentháromság-szobrot Mihócza János alapítványából emelték 1864-ben.[217] A hagyományos ábrázolást (az Atya és a Fiú egymás mellett ül, felettük a Szentlélek alakjával) gótikus-neogótikus díszítés övezi.[218] A falun kívül található az I. világháborúban hősi halált halt Hulcz János emlékműve a Pie`ta alakjával. Felirata: „Isten dicsőségére, a fájdalmas Szüz Mária tiszteletére, 1914-18. világháboruban hősi halált halt Hulcz János emlékére, aki a 7. honvédhuszárezrednél 1917 aug. 12-én a román harctéren, Kimpolung városánál Bukovinában 20 éves korában elesett. Emeltette testvére Hulcz József és családja 1934.” Az emlékművet a soproni Mechle kőfaragóműhelyben faragták.

A község határában található az ún. Varga-kép, mely Pete Polgár János (Pete Varga János) 40 osztrák értékű forintnyi alapítványából készült 1863-ban.[219] Eredetileg egy kereszt volt rajta, fülkéjében pedig Szűz Mária alakja. Jelenleg ráférne a felújítás.

A Nagyerdőben, a „grófút” mellett áll a Mária-kép, egy pléhlemezre festett Sarlós Boldogasszony-ábrázolás. A sopronkövesdi Erdőgazdaság fűrésztelepén dolgozó jóérzésű embereknek köszönhetően 1990-ben a kép elődje méltó helyre került. Ugyanis évtizedeken keresztül a falu feletti erdőben, az úthoz közel, egy fenyőfa törzsére volt felerősítve. A dolgozók tölgyfából fűrészeltek egy nagyjából 2,5 magas keresztet, melyet az útszélre állítottak, és ide helyezték át a Mária-képet.[220] 2005-ben közösségi összefogásból egy kopjafát faragtak a számára, és a megrongálódott, többször átlőtt festményt újrafestették. Azóta hagyományosan Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) imádkoznak itt litániát. (A jelenlegi és az előző kép is Sarlós Boldogasszonyt ábrázolta, ünnepe július 2.!) A Mária-képet a helyi hagyomány egyik ága tévesen az ún. kövesdi fakereszttel kapcsolta össze. Lövő monográfusa, Mohl Adolf A kövesdi fakereszt című népmondájában részletesen leírja a történetet. Mária Terézia uralkodása alatt még kimerészkedtek az erdőbe a nádaratás miatt megriadt réti farkasok. A vadállatok elől menedéket kereső bojtárfiú az undi áléban lévő fakeresztre kapaszkodott fel, hogy megmeneküljön az őt üldöző farkasok elől. A kereszt, amely az évszázadok folyamán az erdő sűrűjébe került, 1921. február 27-én éjjel sajnálatos módon vad- és faorzók áldozatául esett.[221]  

A Hősi emlékmű a soproni Mechle kőfaragóműhelyben készült. 1939 augusztusában állították fel a plébánia előtti téren. Az ekkor még csak az I. világháborúban hősi halált halt honvédek emlékezetére, fehér mészkőből készült obeliszket gróf Széchényi János kezdeményezte.[222] Környezetét 1967 október közepén Bindes Pál plébános javaslatára szépen rendbehozták. 1992-ben és 2001-ben ismét felújították az obeliszket. Első oldalán kettőskeresztbe foglalt kétélű kard, a szemközti oldalon a magyar címer, míg lépcsőzetes talapzatán a Széchényiek címere látható. Négy oldalán, fekete gránittáblákon a két világháborúban hősi halált halt sopronkövesdi honvédek névsora olvasható. 2001. május 5-én a milleneumi ünnepség keretében avatták fel a község főterén állított kettőskeresztet, s nem sokkal később a teret is díszburkolattal látták el.

Van egy másik háborús emlékmű az országhatár közelében, melynek felállítását 1992 elején határozták el az országhatár közelében, az úgynevezett „vámúton”. Május 31-én avatták fel; a jelképes újratemetést és a koszorúzást katonai tiszteletadás és díszlövés kíséretében végezték. Az emlékművet Károlyi Gyula nagycenki kőfaragó készítette el, alapítványi segítség, az önkormányzat és az egyházközség finanszírozásával.[223] Az 1945. március 30-án, a határ közelében, a fülesi vámőrkunyhónál hősi halált halt tizenegy (a korabeli források tizenegy és nem tizenhárom honvédet említenek!) magyar honvédnek (valószínűleg munkaszolgálatosnak) állít emléket, akiket állítólag a németek lőttek le, mint Harkáról érkező szökevényeket. Felirata: „1945 márc. 31-én ezen a helyen Hősihalált halt magyar katonák nyughelye”. Célszerűnek tartom megjegyezni, hogy a korabeli dokumentumok március 30-ra teszik az eseményeket. Április 2-án húsvéthétfőn az oroszok fülesi emberekkel temettették el őket két sírban, az egyikbe hét, másikba négy holttestet helyeztek. A náluk talált iratok alapján hétnek a nevét lehetett kideríteni.[224] A temetőkeresztet 1973-ban állították, miután az 1972-es felújításkor áthelyezték a templom főoltárának kőkeresztjét. A talapzat felirata: „Megváltó Krisztus kereszthalálod és feltámadásod érdemei által segítsd eljutni országodba elhunyt szeretteinket, nekünk élőknek pedig add meg a jó halál kegyelmét. Ámen. 1973” Elődje Ábrahám Sándor plébános alapítványából készült 1858-ban.[225] A templom kertjében 1994 júniusában állították fel a Kirády Ernő által kezdeményezett kőkeresztet. A Cseh Zoltán kőfaragómester által mészkőből készített emlék felirata: „Isten dicsőségére állíttatták a jótevők 1994”.[226] A Szent Flórián-szobor felirata: „Szent Flórián könyörögj érettünk / emeltette a község lakossága 2000-ben”.

A temetőben néhány régi sírkő vonja magára a figyelmet. Ezek közül néhányat említek meg. Id. Ótocska Ignácné, Rimanóczy Rozália († 1866) és ifj. Ótocska Ignácné, Wendl Jozsefa († 1876) sírját és Sülley Endre plébánosét (felirata már nem látszik) érdemes lenne helyi védettség alá venni. Sülley atya 1819. január 6-án született Székesfehérváron, 1845. augusztus 2-án szentelték pappá. 1861 februárjától 1900. október 16-án bekövetkezett haláláig Sopronkövesden teljesített szolgálatot.[227]

 

Az iskola vázlatos története[228]

 

A kövesdi iskola alapítása a XVII. század első harmadára, a reformáció idejére tehető. Annyi bizonyos, hogy a helyi tanító az 1628. május 23-24-i csepregi zsinaton jelen volt, tizenhat környékbeli társával.[229] Hogy hol volt azelőtt iskola, az Szőts Pál 80 éves lövői nemes 1631-ben tett vallomásából kiderül: „Mert ezen a földön - úgymond - az én emlékezetemre elein csak Sárvárott, Csepregben, Kőszegen és Sopronban volt, ezen kívül sohul nem volt iskola, hanem rendeltek azután Szentmiklósra, Lozsra és Lövőre.” [230] A kövesdi alapítása ezek után történhetett, valószínűleg még ugyanez évben, ugyanis az 1631-es protestáns egyházi látogatás jegyzőkönyve már az épületet is megemlíti: „Itt a mostani iskolaház ujonnan építtetett, ki azelőtt nem volt, és csak zsellér hely, kihez vagyon hold föld 3. a ketteje a pap tavára dül, harmadik ismét Szabó Lőrincz kerte alatt.” A tanító jövedelme a következő volt:  „Minden szántó ember, ha csak két ökrön szánt is, egy-egy fertály gabnát ad, pénzt denár 8. ha másnál lakik is. Akinek marhája nincs is, minden házas ember denár 20.” Ha halott felett harangozott, 4 dénárt; ha reggel, este és prédikációra, akkor minden házzal rendelkező embertől egy kenyeret kapott. Halott kísérésért 12 dénár járt, ha pedig „fölyhő elejben harangoz” (vihar közeledtekor) minden szőlőből egy meszely (0,5 icce) bor illette meg, vidéki lakos esetén a duplája. A helyi gyermekek 25 dénár kántorpénzt, a vidékiek megegyezés szerint, a német gyermekek 1 forintot fizettek neki.[231] Az 1651. május 14-én Keövesd mezővárosban járt katolikus vizitátor tanító nélküli, elhagyott iskolaházról számol be: „Est in hoc Oppido domus Scholae deserta, sine Ludirectore.” A három hold föld még mindig az iskola tulajdonát képezte.[232] 1659-ben az új iskolamester saját házában lakik, mint ez a február 6-i jegyzőkönyvből kiderül. A jobbágyok 1/4 cubulus (köböl) gabonával és 8 dénárral tartoznak neki.[233] Német Kövesd első név szerint ismert tanítóját az 1697. október 24-i vizitáció jegyzőkönyve említi: a magyar Renesi Gáspár (Casparus Renesi) iskolamester a Vas vármegyei Ölbőről származott, katolikus és negyven éves volt.[234]

A templommal szembeni iskoláról – melynek padozata döngölt agyag, teteje szalma – 1702-ből van adatunk. Ekkor egyetlen tanító, egyetlen teremben foglakozott az összes gyerekkel 1-4. osztályig, s a tanító lakása az iskolában volt. Ebből az időből két iskolamester neve ismert: Farkas Mihályé, majd Buday Lászlóé. Utóbbi feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1725. február 16-án halt meg a község leghosszabb életet élt aggastyánja, Horváth Mihály 120 éves korában.[235] Farkas Mihály az 1748. március 17-én tartott egyházlátogatás szerint latinul és németül közepesen beszélt.[236] Az 1714. évi Canonica Visitatio Szentgróti Jánost nevezi meg iskolamesternek.[237] 

Az iskolamester ebben az időben sajátos társadalmi státuszt töltött be. Az 1715-20. évi országos összeírás szerint nem kellett adót fizetnie; a nemesi és papi telkekhez hasonlóan saját birtokát sem vették föl az adózó porták jegyzékébe. Ugyancsak ment volt a különféle községi terhek (közmunkák, éjjeli őri szolgálat stb.) viselésétől. Ennek fejében, miként a nemesek, elvileg személyes hadkötelezettséggel tartozott.[238]

III. Károly (1711-1740) és Mária Terézia (1740-1780) uralkodása alatt az egyház és az iskola kapcsolata szorosan összefonódott. Iskolamesterről a plébánia gondoskodott, de annak ellátása már a község feladata volt. Kövesden az 1766. évi vizitáció szerint népesebb iskola működött 40 tanulóval, míg a locsmándi főesperesség alsó kerületének 42 iskolája közül körülbelül 2/3 részének nem volt több mint tíz tanulója. Tankötelezettség ekkor nem volt; a tanítás november elejétől március közepéig tartott. Az oktatás célja a legelemibb ismeretek megtanítása; mivel az iskolák ekkor az egyház kezében voltak, a legfontosabb tantárgy a hittan volt. „Az elemi iskolák minden fokozatán keresztülvonuló vallásoktatás a legszükségesebb hitismeretek megtanításából s ezeknek fokozatosan mélyülő kifejtéséből áll.” Az alapismereteket rendszerint az iskolamester oktatta, a mélyebb hitelemzés pedig a plébános feladata volt, aki e célból hetente kétszer kereste fel az iskolát.[239]

Az iskolamester egyben a jegyzői (adás-vételi és házassági szerződések, móringlevelek kiállítása), kántori, harangozói feladatokat is végezte (reggel, délben, este, valamint vihar közeledtekor), ezenkívül ő gondoskodott a templom tisztántartásáról és a templomi ruhák mosatásáról. A tanítókat természetben fizették, csak ritkán jutottak nagyobb összegű bevételhez. A bért többnyire a községbeliek vagyoni helyzete alapján határozták meg. Így 1766-ban Kövesden az egésztelkes jobbágyok 25 dénárt, 1/8 mérő búzát, a féltelkesek 20 dénárt és 1/8 mérő rozsot voltak kötelesek negyedévenként fizetni. A zsellérek 15, az özvegyek pedig 10 dénárt fizettek.

1805 márciusában a volt iskolamester panaszt emelt a plébános ellen, „aki kidobta állásából, mivel egy temetésen a halott szerencsétlen sorsáról énekelt”. Most már minden iskolamester elszegődött - írta -, így állás nélkül maradt, s a „tek. Commissio kegyes színe előtt valamilyen szolgálatot” kért.[240]

A tanítást az 1868. évi népoktatási törvény szabályozta. Ez előírja minden 6–12 éves fiú és leány mindennapos iskolai és 12–15 évig az ismétlő iskolai tankötelezettségét. A törvény meghatározza az elemi népiskolában tanítandó tárgyakat és a heti kötelező óraszámot is, továbbá az ideális tanító jelleméről is tájékoztatást nyújt: „Tudjon a gyerekekkel bánni, azokat munkára nevelni, vallásos hitében és erkölcsében kifogástalan, kötelességtudó legyen, ki ért a zenéhez, szépen énekel, ismeri a szertartásokat.”

Az 1856-ban épített iskola – amely az egyházközség és a Széchenyi-család tulajdonában volt – zsuppfedeles pajta. Az iskola padjait a gyermekek által készített lócák helyettesítették. Az építéshez Ábrahám Sándor plébános 247 forint 15 krajcárral járult hozzá, melyet végrendeletében is feltüntetett. Ebből az összegből azonban csak 180 forintot sikerült összeszedni, mert az adósságot sokan nem tudták megfizetni a szegénység miatt. Az 1855. január 18-án kelt püspöki irat meghatározza, hogy az akkori iskolamester, Kiss János a vasárnapi tanításért évenként 50 forintot kapjon. A dokumentumból nem derül ki, de valószínű, hogy ezen a napon az ismétlő osztályosokkal foglalkoztak. Az 1857. június 23-án keltezett megállapítás szerint a tanköteles gyerekek száma 160, ebből 86 fiú és 74 lány. A tanító évi jövedelme 160 forint 30 krajcár volt. 1862-ben új tanító került az iskolához. Március 21-én nevezték ki Androvits Mihályt iskolamesterré, jegyzővé, kántorrá, továbbá a harangozói feladatot is vállalnia kellett. 1871-ben új teremmel is bővítették az iskolát, ekkor 169 fő volt tanköteles, ebből 75 fiú és 94 lány. A 12-15 évesek hetente háromszor jártak ismétlő iskolába, ők 71-en voltak (33 fiú és 38 lány). A diákokat egy tanító és egy segédtanító oktatta. Ebben az időben könyvtár is működött, de csak a tanulók számára. 1890-ben Polány Lajos kántortanítót és Kalmár József segédtanítót említik. Ekkor 151 tanuló volt tanköteles, továbbá 56 ismétlő iskolás.[241] Polány 1856-ban született Lövőn, előbb kövesdi, majd bejczi kántortanító volt.[242]

1892. augusztus 8-án a királyi tanfelügyelő megállapította a kövesdi iskoláról: „A Népiskola helysége nem felel meg az egészségügyi követelményeknek. Bezárását azonnal el kellene rendelni. A község gondoskodjon az átalakításról, vagy építsenek új iskolát!” Sok tárgyalás után végül a bővítés mellett döntöttek, és elhatározták, hogy a már meglévő két tantermet részben padlóburkolattal látják el.

1899-ben új tanító pályázott a megüresedett kántortanítói állásra, Magyar Gyula Felsőpattyról. A tanítóképzőt Csáktornyán végezte jeles eredménnyel. Vizsgát tett az iskolaszék előtt, így elnyerte az állást és osztálytanítói kinevezést kapott az 1899. szeptember 1. és 1900. szeptember 1. közötti időszakra. Fizetése ezen időre 800 korona, mely havonként a község pénztárából fizettetik ki. Ezenkívül van bebútorozott szobája a szükséges fűtéssel és takarítással. Feladata az I. osztályban (I. és II. évfolyam) a törvény szabta tantárgyakat és hittant tanítani, a kántori teendőket díjtalanul elvégezni, szükség esetén a templomban a gyerekekre felügyelni, magát példásan viselni. 1900-tól Horváth Lajos, 1903-tól Wágner Sándor volt a tanító. 1904-ben már három tanerő működött.

Mivel a tanfelügyelő újabb látogatására (1903) nem történt meg az átalakítás, megállapította, hogy a tantermek túlzsúfoltak, alacsonyak, sötétek, piszkosak, egészségtelenek; az átalakítást nem tartja elegendőnek, szükséges egy új tanterem építése, melyre az államépítészeti hivatal az eredeti helyen nem ad engedélyt.

Így jutunk el a mai iskolához, ugyanis az 1905. november 8-i gyűlés elhatározta, hogy a három osztályú iskola egy végighúzódó folyosóval a templom melletti téren építtessék fel, a két osztálytanító lakása pedig a régi iskola helyén, a templommal szemben. A terveket Korner József készítette. Így 1904-ban három osztályterem épült meg. 1930-ban a magas tanulólétszám miatt emelet építését tervezték, ez azonban csak terv maradt. 1934-ben viszont további egy teremmel bővítették az épületet. A munkálatokat Schwarcz Sándor soproni építési vállalkozóra bízták, 6340 pengő 36 fillér értékben.[243] Az oktatás 1932-től lett négy tanerős, ekkor Jóna István (egyben kántor), Rupf László, Kránitz László és Krémer László tanított. 1936-ban három tanító tanított Sopronkövesden; egy tanító egy teremben két osztállyal foglalkozott. 1945-ig négy tanító tanította a hat osztályt: 380 gyereket. A kántortanító megválasztásának is voltak hagyományai, melyeket még az 1930-as években is alkalmaztak. Eszerint a jelölteknek a templomban kellett számot adniuk tudásukról; majd azt választották ki közülük, aki a legszebben énekelt és legjobban orgonált.

A II. világháború végén szünetelt a tanítás, mert a német katonák raktárként használták az épületet. 1945-ben, a háborút követően, az iskola épületét gyorsan rendbe hozták. Az iskolák államosításával – 1948-ban – 8 tanulócsoportos iskolává vált a sopronkövesdi is, ahol ekkor 10 tanító volt. A következő években új bútorokat, természettudományi eszközöket, nevelői és ifjúsági könyveket kapott az intézmény. 1960-ig a tanítás délelőtt és délután is folyt, mert csak négy teremmel rendelkeztek. Ugyanebben az évben községfejlesztési alapból két új terem létesült, de a délutáni oktatás véglegesen 1972-ben szűnt meg, amikor a régi és az új iskola között két új osztályterem, tanári szoba, igazgatói iroda és zsibongó épült. A régi irodákban könyvtárt és helytörténeti kiállítást rendeztek be. Ez az új építkezés tette lehetővé, hogy a nyolcosztályos általános iskola Sopronkövesden maradjon. 1987 nyarán társadalmi munkából központi fűtést létesítettek, majd kazánház, széntároló és kémény épült. 1977-ben az intézményhez csatolták a nagylózsi iskolát.[244] 2002-ben újból bővítették az intézményt; augusztus 31-én került sor az új, négy tantermes iskola és tornaterem ünnepélyes átadására. Ünnepi beszédet mondott és az épületet felavatta Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Elnöke. 2003 tavaszán a két legrégebbi tantermet bontották el, így nyerte el az iskola mai formáját. A 2007/08. tanévben a sopronkövesdi iskolát is alapítványivá szervezték át. Azonban fenntartási nehézségek miatt, az intézmény megmentése érdekében a Polgármesteri Hivatal visszavette, s az óvodával is összevonták. A 2008/09. tanévtől Újkér és Sopronkövesd fenntartói társulást hozott létre az intézmény működtetésére, amely Sopronkövesdi Általános Iskola és Óvoda néven működik tovább.

 

Függelék

 

Plébánosok (és lelkészek) névsora[245]

 

 

Berkesi Mihály (lelkész)                                     1590

Benkóczi Mihály (lelkész)                         1596-1603

Simonházi (Simaházi) Tamás (lelkész)                         -1630   (?)

Serényi György (lelkész)                                    1631-1634

Dongó Gergely (lelkész)                                     1634-1637

Szentmiklósi János (lelkész)                     1637-1644

Kálmánczehi (Kálmánczy) Sámuel            1646

Birhány István                                          1651, 1659, 1663

Kaleschiák (Kálicák, Kelyhes) Péter                   1660-1665

Komáromy János Ignác                                     1665-1703  (?)

Nylas (Nyilas) Ferenc                               1704-1729

Nagy János                                               1730-1733

Horváth N.                                               1734-1738

Kálóczi András                                         1738-1744

Niczky József                                            1744-1745

Valdecz István                                          1745-1799

Ábrahám Sándor                                      1799-1852

Molnár János                                           1852-1860

Sülley Endre                                             1861-1900

Rupf Sándor                                             1900-1936

Derdák János                                            1937-1966

Bindes Pál                                                 1966-1989

Fodróczy László                                       1989-1996

Molnár Zoltán                                           1996-2005

Csámpai Norbert                                      2005-2007

Bros Gergely                                             2007. VI.-tól

 

Horváth Pál tiszteletbeli esperes nyugállományba vonulásától, 1993-tól 2008 novemberében bekövetkezett haláláig tevékenyen részt vállalt a hívek lelki gondozásában.

 

 

 

Káplánok és adminisztrátorok[246]

 

 

P. Ráb Gotthárd Ferenc                   1790. II-VII.

Hoszik Ferenc                         1790. XII.-1794. XI.

Ábrahám Sándor                    1794. XII.-1799. III.

Adminisztrátor             1799. III-VI.

Flaskár Antal                         1846. III.-1850. XII.

Molnár János                         1851. III.-1852

Adminisztrátor             1852. IV-VI.

Péntek Sándor, adminisztrátor        1861. I-II.

Németh Vince                         1883. X-XII.

Szeneczei János                      1884. I-X.

Horváth Antal                        1886. II-VI.

Ragacs Rezső                         1900. IX-X.

Adminisztrátor             1900. X-XII.

Kóczán Lajos                          1936. IX. 1.-XI. 18.

Adminisztrátor             1936. XI. 18.-1937. II. 18.

 

Az I. világháborúban hősi halált halt sopronkövesdi honvédek[247]

 

Antal István

Mihócza István

Antal József

Mihócza József

Bacsa Ferenc (182)

Musatits István

Bacsa Gyula

Musatits Mihály

Bácsi János

Nagy István (79)

Bolter Ferenc

Nagy István

Pellérdi Brázay Kálmán hdngy

Németh István

Csigó János (23)

Németh József

Csigó József (159)

Otócska Jenő fhdgy

Gráczol György (156)

Oláh János

Gráczol József (200)

Oláh József

Gráczol Sándor (48)

Párizs János

Horváth András (100)

Pete Ferenc

Horváth Ferenc (199)

Pete István

Horváth Ferenc (304)

Pete János (5)

Horváth György

Pete János (54)

Horváth János (193)

Pete János (90)

Horváth János (92)

Pete József (107)

Horváth József

Polgár István (155)

Hulcz János

Radics György (151)

Kántor György

Sinkó István (172)

Kifovics János

Sinkó János

Kulcsár József

Sinkó József

Kustor György

Tóth István (70)

Kustor József

Tóth István (255)

Lang János

Tóth János

Lukács István

Varga György

Mihócza Ferenc

 

 

A II. világháborúban elesett hősök

 

Balogh János

Horváth Ferenc

Lendvai István

Borza Ferenc

Horváth T. Kálmán

Licskai István

Csigó Ferenc

Hulcz János

Oláh Gyula

Csigó Géza

Iglói Ferenc

Oláh József

Csigó János

Iváncsics József

Pete Polgár István

Gróf Jenő

Iváncsics Pál

Pete v. Géza

Horváth József

Kiforics János

Csigó Ferenc őrm.

 

A község pecsétjei[248]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. S. DERDORF ZUR GO VEST 1.6.4.2.

A pecsét mezejében zuhanórácsos kapuval ellátott bástyán ormos torony, hegyes tetővel és 3 ablakkal. Mindkét oldalon kétlevelű, azonos nagyságú, leveles növény.

Nagysága: 28 mm.

 

2. A pecsét mezejében balra néző lebegő ekevas áll, 2 rózsaszál közt, felette G.H. monogram.

Nagysága: 16 mm. Készült: 1784-ben.

 

3. KÖVESD HELSIG /rózsa/

A pecsét ovális mezejében Krisztus-monogram /IHS/.

Nagysága: 29 mm. Készült: 1786-ban.

 

4. Zöld talaj felett Kövesd felirat.

A község neve felett jobbra néző, lebegő ekevas, két búzakalász közt.

Nagysága: 23*27 mm. Készült: 1831-ben.

 

5. Zöld talaj felett Kövesd felirat. A név fölött balra néző ekevas, jobbról cserje, balról szőlőfürt.

Nagysága: 22*25 mm. Készült: 1898-ban

 

6. SOPRON VÁRMEGYE SOPRONKÖVESD KÖZSÉG * 1906 *

Csücskös pajzs vörös mezejében az 1783. évi pecsétlenyomat.

 

Felhasznált irodalom

 

 

Bán, SSz 1942                       Bán János: Kaleschiák Péter (1616-1696). [Megemlékezés] In: Soproni Szemle 1942. 86-89.

Bártfai Szabó 1913. II.       Bártfai Szabó László: A sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi család története II. Bp., 1913.

Belitzky 1938                      Belitzky János: Sopron vármegye története. I. Bp., 1938.

Berényi 1895                        Berényi Pál:  Sopron megye. (Magyar Tudományos Akadémia.) Bp., 1895.

Bokor 1983                           Bokor József [Török Ildikó Mária]: Sopronkövesd ragadványnevei. Magyar személynévtári adattárak. 60. szám. (Az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége) Bp., 1983.

Buzás 1966-1969. I-IV.         Buzás, Josef: Kanonische Visitationen der Diözese Raab aus dem 17. Jahrhundert. I., II., IV. Eisenstadt, 1966., 1967., 1969.

Csánki 1897. III.                   Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. III. Bp., 1897.

Csatkai 1935. II.                  Csatkai Endre: Sopron vármegye műemlékei. II. sorozat. Sopron, 1935.

Csatkai 1953                                    Csatkai Endre: Sopron és környéke műemlékei. Bp. 1953.

Csatkai-Dercsényi 1956    Csatkai Endre-Dercsényi Dezső-Ernst Géza-Gerő László-Héjj Miklós-Mollay Károly-Radnóti Aladár: Sopron és környéke műemlékei II. Bp., 1956.

Csóka 1929                           Csóka Lajos: Sopron vármegye katholikus egyházi és tanügyi viszonyai III. Károly és Mária Terézia korában. Pannonhalma, 1929.

Dominkovits 1996               Dominkovits Péter: XVI. századi magyar nyelvű iratok Sopron Vármegye levéltárából. Sopron, 1996.

Drinóczy                              Drinóczy György: Böngészet Sopron Megye ismeretéhez. (Kézirat. Soproni Levéltár) 1830-1847. 296.

Fényes 1851. I.                      Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. I. Pest, 1851.

Fraknói 1902                        Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferencz 1754-1820. Bp., 1902. (Milleneumi Magyar Történelem. Életrajzok. Bp., 2002.)

Gazda 1980                           Gazda István: Kuriózumok a magyar művelődés történetéből: tudósnaptár. Bp., Kossuth Kiadó, 1990.

Gecsényi 1996                      Községi és városi pecsétek Győr-Moson-Sopron megyében a XVII-XVIII. században. Szerk.: Gecsényi Lajos, Győr, 1996.

Géfin 1935. III.                     A szombathelyi egyházmegye története. III. (Történelmi névtár) Szerk. Dr. Géfin Gyula. Szombathely, 1935.

Gratz 1935                           Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Magyarország története 1918-1920. Magyar Szemle Társaság. Bp., 1935.

Gyehm. almanach, 1995    Győregyházmegyei almanach 1995. (Schematismus Dioecesis Jaurinensis) Győr, 1995.

Herczegh 1935                    Herczegh Frigyes: Sopron vármegye története a Hunyadiak korában (1437-1490). Pannonhalma, 1935.

Hetyéssy, SSz 1973/3.         Hetyéssy István: Sopron vármegye 1646. évi tisztújító közgyűlésének előzményei és Nádasdy Ferenc. In: Soproni Szemle 1973/3.

Hoffer [1992]                       Hoffer Imre: Sopronkövesd története. [1992] p. 16.         

Horváth, SSz 2001/4.          Horváth László: Egyházközségek és prédikátorok a “kapui tartományban” 1590-ben. In: Soproni Szemle 2001/4. 433-445.

Horváth M. 1972                 Horváth Magdolna: A sopronkövesdi iskola története. (Szakdolgozat) 1972.

Horváth Z. 1976                  Horváth Zoltán: A jobbágyvilág alkonya Sopron megyében. Bp. 1976.

Horváth Z. 1964                  Horváth Zoltán: Sopron és a megye múltja egykorú iratok tükrében. Sopron, 1964.

Houtzagers 1999                 Houtzagers, Peter: The Kajkavian dialect of Hidegség and Fertőhomok. Amsterdam - Atalanta, GA. 1999.

Kállay 1980                         Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711-1848. Bp., Akadémiai Kiadó, 1980.

Kazinczy 1814                     Kazinczy Ferencz munkáji. Szép literatúra. A szép Anikó. Pest, Trattner, 1814.

Kelemen 2001                      Kelemen István: Fertőhomok 1274-2001. Bp., 2001.

Kenessei 2003                       Kenessei Károly: Nagycenk. Bp., Száz magyar falu könyvesháza Kht., 2003.

Keszei 1990                           Keszei Dénes: Nagycenk és társközségei múltjából, jelenéből. Nagycenk, 1990.

Keszei 1983                           Keszei Dénes: Nagycenk múltja és jelene (monográfia). Bp. 1983.

Kiss 1988. II.                         Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. II. L-ZS. Bp. 1988.

Korabinsky 1786                 Korabinsky, Johann Matthias: Geographisch-historisches und Produkten Lexikon von Ungarn. Pozsony, 1786.

Kormos, SSz 2002/4.            Kormos Gyula: Sopron orgonaépítői az elmúlt öt évszázadban. In: Soproni Szemle 2002/4. 347-374.

Kristó-Makk 1988               Károly Róbert emlékezete. Szerk.: Kristó Gyula-Makk Ferenc. Bp., Európa, 1988.

Lányi 1844. III.                     Lányi Károly: Magyarföld egyháztörténetei. III. 1711töl 1840ig. Pest, 1844.

Lengyel-Sáry-Tirnitz        Lengyel Alfréd-Sáry István-Tirnitz József: Az élet megindulása a felszabadulás után Győr-Sopron megyében 1945. Győr, 1970.

Lovas 1990                            Lovas Gyula: 125 éves a Sopron-kanizsa vasútvonal 1865-1990. Szombathely, 1990.

Magyarország, 1998          Magyarország megyei kézikönyvei 7. Győr-Moson-Sopron megye kézikönyve. Győr, 1998.

Magyarország, 1990          Magyarország történeti helységnévtára. Sopron megye (1773-1808). Szerk. Borsodi Csaba, Bp. 1990.

Miklós 1937                          Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. Bp. 1937.

Mikó 1998                             Dr. Mikó Sándor: Nagylózs - egy Sopron környéki falu története -. Nagylózs község Önkormányzata, 1998.

Mikó SSz, II. 1972/3.            Mikó Sándor: A Mária Terézia-féle úrbérrendezés előzményei és következményei Sopron vármegyében. II. rész. In: Soproni Szemle 1972/3. 211-227.

Mohl 1926                            Mohl Adolf: Nyugatmagyarországi mondák és mondafélék. Győr, 1926.

Mohl 1930                            Mohl Adolf: Lövő története. Győr, 1930.

Nagy 1889, 1891. I-II.           Nagy Imre: Sopron vármegye története. Oklevéltár. I-II. Sopron, 1889, 1891.

Ótocska 1896                       A kopár és terméketlen területek kihasználása Kövesden, Sopronmegyében Ótocska Béla urodalmi bérlő által. Sopron, Litfass Károlynál, 1896.

Payr 1924. I.                         Payr Sándor: A dunántúli evangelikus egyházkerület története. I. Sopron, 1924.

Payr 1910. I.                         Payr Sándor: Egyháztörténeti emlékek I. Sopron, 1910.

Polány 1936                         Polány István: Nyugatmagyarország (végnyugat) közoktatásügyének története. Szombathely, 1936.

Perger 2005                          Perger Gyula: „…félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből 1945. Győr, 2005.

Schematismus, 1890           Schematismus venerabilis cleri Dioecesis Jauriensis pro anno Domini 1890.

Schwartz 1932                    Schwartz Elemér: A nyugatmagyarországi német helységnevek. Bp., 1932.

Sarkady 2004                       Ifj. Sarkady Sándor: Légiharcok és légiesemények 1944-45-ben Sopron Vármegyében. Edutech kiadó, 2004.

Sarkady-Szabó 2001           Ifj. Sarkady Sándor-Szabó Péter: Soproniak a Don-kanyarban. Sopron, 2001.

Soós 1940                              Soós Imre: Ősi sopronmegyei nemzetségek. Sopron, 1940.

Sopron, 1934                        Sopron és Sopronvármegye ismertetője 1914-1934. Szerk. Horváth László, Madarász Gyula, Zsadányi Oszkár. Sopron, 1934.

Soproni 1940                        Soproni Elek: A kultursarok gondjai. Sopronvármegye szociális és gazdasági viszonyainak feltárása. Bp., 1940.

Szabó 1926                           Szabó László: Gróf Széchenyi István és kortársai. Bp., 1926.

Szalay 1866                         Szalay László: Magyarország története. V. Pest, 1866.

Számvéber-Kovács 2001   Számvéber Norbert-Kovács Zoltán András: A Waffen-SS Magyarországon (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok). Bp. 2001.

Szülőföldünk, 1972            Szülőföldünk, a Kisalföld. Győr, 1972.

Szinnyei 1903. IX.                Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IX. kötet. Bp., 1903.

Teleki 1863. VI.                    Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. VI. kötet, 1. rész. Pest, 1863.

Thaly, Századok 1879/4.    Thaly Kálmán: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanúlmány. Első közlemény. In: Századok 1879/4. 277-305.

Thury, Adattár 1907         Kis Bertalan és Musay Gergely dunántúli ág. hitv. ev. püspökök egyházlátogatási jegyzőkönyve. 1631-54. Közli: Thury Etele: Magyar protestáns Egyháztörténeti Adattár. 1907. VI. évfolyam. 11-193. Visitatio ecclesiae Kövesdientis. Anno 1631. 6. Aprilis. (39-41.)

Thury, Adattár 1908         Az ezen évi dicalis összeírások szerint, a következő sopronvármegyei egyházak lelkészei fizettek adót. Közli: Thury Etele: Magyar protestáns Egyháztörténeti Adattár. 1908. VII. évfolyam. 103.

Tirnitz, SSz 1962/2.             Tirnitz József: Sopron vármegye parasztságának és agrárproletariátusának szociális helyzete a Horthy-korszakban – egykorú jelentések tükrében. In: Soproni Szemle 1962/2.

Tomek 1902                           Tomek Ödön: Történelmi helyek és műemlékek Sopron vármegyében. Sopron, 1902.

Vály 1799. II.                       Vályi András: Magyar Országnak leírása. II. Buda, 1799.

Vanyó 1928                           Vanyó Aladár Tihamér: A katholikus restauráció Nyugat-Magyarországon: Sopronmegye katholikus egyházi és tanügyi viszonyai a XVII. század második felében. Pannonhalma, 1928.

Varga, Vigilia 1977/II.       Varga Imre: A canonica visitatio. (Fogalma, rövid története, jelentősége) In: Vigilia 1977/II. 104-107.

Végrendeletek, 2001.        17. századi Sopron vármegyei végrendeletek. (Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára.) Sopron, 2001.

Virág 2007                            Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon. 9. Győr-Moson-Sopron megye kastélyai és kúriái. Fo-Rom Invest, 2007.

Vörös könyv, 1993              Vörös könyv 1919. Szerk.: Gerencsér Miklós. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993.

Zakar 1999                           Zakar Péter: Molnár János Székesfehérvár-belvárosi káplán 1848-49-ben. In: Emlékezet, kultusz, történelem. Tanulmányok az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából. Szerk. Hudi József-Tóth G. Péter. Veszprém, 1999. 221-233.

 

 

 

A levéltári és egyéb hivatkozások feloldása:

 

SL V/49.                                 Győr-Moson-Sopron megye Soproni Levéltára V/49. Sopronkövesd nagyközség iratai 1889-1950.

Historia Domus                  Historia Domus, Sopronkövesd plébánia (Győri Egyházmegyei Levéltár) 

 

 

„Így történt… Falunk felszabadulása”: A Sopronkövesdi Általános Iskola diákjainak gyűjtése. A dokumentum az általános iskolában található.

Néhai Róka Antal feljegyzése a Sopronkövesdi Általános iskolában található.

 

 

[1] Szülőföldünk, 1972. 388.

[2] Magyarország, 1998. 821.

[3] Kiss 1988. II. 490.

[4] Schwartz 1932. 211.

[5] Magyarország, 1998. 821.

[6] Horváth Z. 1976. 242.; Gecsényi 1996. 203.

[7] Kelemen 2001. 13-15.; Belitzky 1938. 90., 99.

[8] Kelemen 2001. 16.

[9] Belitzky 1938. 572.; Az oklevelet közli: Nagy 1889. I. 108-113.; a magyar fordítás: Kristó-Makk 1988. 154-157. (156.).

[10] Fejér György: Codex Diplomaticus Hungariae. V. 3. 375. 

[11] Belitzky 1938. 639.

[12] Keszei 1990 49.; Magyarország, 1998. 821.

[13] Lásd többek között Nagy 1889 és 1891; Csánki 1897; Belitzky 1938

[14] Belitzky 1938. 715-716.; Nagy 1889. I. 325-326.

[15] Nagy 1889. I. 462. 

[16] Uo. 1889. I. 498., 500.

[17] Uo. 1891. II. 321-322.; Herczegh 1935. 44-45.

[18] Teleki 1863. VI. 39.; Herczegh 1935. 50.

[19] Nagy 1891. II.  617-618. lábjegyzetben.

[20] Kenessei 2003. 21.

[21] Uo. 23.; Kelemen 2001. 26

[22] Kelemen 2001. 26-28.

[23] Mohl 1930. 20.

[24] Houtzagers 1999. 24.

[25] Keszei 1990. 49.

[26] Kenessei 2003. 28.; Hetyéssy, SSz, 1971/3. 269-270.

[27] Kelemen 2001. 31-33.

[28] Bártfai Szabó 1913. II. 513-514.

[29] Fraknói 1902. 57.

[30] Bártfai Szabó 1913. II. 537., 540.

[31] Fraknói 1902. 285.

[32] Ótocska 1896 3-11.

[33] Berényi 1895. 37-38.

[34] Bokor 1983. 7.

[35] Keszei 1990. 49. Királyi adószedői összeírás 1543.

[36] Dominkovits 1996. 50. sz. 83.

[37] Horváth Z. 1964. 57.; Kelemen 2001. 30. 

[38] Keszei 1983. 30.

[39] Horváth Z. 1964. 70.

[40] Kelemen 2001. 32.

[41] Horváth Z. 1964. 71.

[42] Keszei 1983. 30.

[43] Tomek 1902. 22.

[44] Keszei 1983. 49.

[45] Horváth Z. 1964. 72.

[46] Kelemen 2001. 34.

[47] Mohl 1930. 41.

[48] Thaly, Századok 1879./4. 277-305. (300-301.)

[49] Mohl 1930. 41.

[50] Uo. 43-44.

[51] Soós 1940. 261.; Keszei 1990. 49.

[52] Csatkai-Dercsényi 1956. 130.

[53] Szülőföldünk, 1972. 388.

[54] Mikó SSz, II. 1972/3. 211-227. (211-214.; 216.)

[55] Csatkai-Dercsényi 1956. 96.

[56] Soós 1940. 262.

[57] Vályi 1799. II. 448.

[58] Soós 1940. 262.

[59] Uo. 261.

[60] Mikó 1998. 68-69.

[61] Mohl 1930. 63.

[62] Drinóczy. 296.

[63] Keszei 1990. 50.

[64] Fényes 1851. I. 270.

[65] Szabó 1926. 61.

[66] Horváth Z. 1976. 89-90., 98.

[67] Uo. 96. 24. táblázat.

[68] Uo. 66-67., 71. 20. táblázat.

[69] Sopronvármegyei 1848/a-diki honvédek beavatási jegyzőkönyve, Kövesd.

[70] Mohl 1930. 65.

[71] Horváth Z. 1964. 111.

[72] Keszei 1983. 94.

[73] Mohl 1930. 88.

[74] Mikó 1998 88-89.

[75] Magyarország, 1998. 821-822.

[76] Alispáni felhívás a sopronkövesdi tüzkárosultak részére való könyöradomány gyüjtésére.

Sopronvármegye Hivatalos lapja. VII. évfolyam, 29. szám. Sopron, 1907. VII. 18. 339. lap.; Nagy tüzvész Sopronkövesden. Soproni Napló, XI. évfolyam, 49. szám. 1907. VI. 20. csütörtök. 3. lap.

 

[77] Vörös könyv, 1993. 278.

[78] Idézi: Miklós 1937. 523.; 526.; Gratz 1935. 142.

[79] Halotti anyakönyv, Sopronkövesd. 36/1919. és 37/1919.

[80] Keszei 1990. 50.

[81] Sopron, 1934. 162., 164.

[82] Soproni 1940. 101.

[83] Tirnitz, SSz 1962/2.

[84] Sarkady 2004. 44-46.

[85] Az esemény egyik írásos beszámolója:  Néhai Róka Antal feljegyzése.

[86] SL V/49. 7. doboz. Iktatott iratok. 2453/1944. (október 17.)

[87] Uo. 1371/1944. (december 23.)

[88] Számvéber-Kovács 2001. 188., 299-300.

[89] SL V/49. 7. d. Iktatott iratok. 398/1945. (április 10.) (Jelentéstétel a M. Rendőrség járási Kapitányságának és főispán úrnak.)

[90] Uo. 444/1945. (május 7.)

[91] „Így történt… Falunk felszabadulása”. (A Sopronkövesdi Általános Iskola diákjainak gyűjtése)

[92] Historia Domus 41.

[93] SL V/49. 7. d. Iktatott iratok. 789/1945. (június 21.)

[94] Keszei 1990. 51.

[95] Sarkady-Szabó 2001. 409.

[96] Halotti anyakönyv, Sopronkövesd. 8/1957.

[97] Keszei 1990. 51.

[98] Keszei 1990. 51.

[99] Lengyel-Sáry-Tirnitz  361.

[100] SL V/49. 7. d. Iktatott iratok. 408/1945. (április 27.)

[101] Uo.  9/1945. (április 20. és április 23.)

[102] Perger 2005. 61-62.

[103] Keszei 1990. 51-52.; Magyarország, 1998. 822.

[104] Keszei 1990. 51-52.

[105] Uo. 52.;  Magyarország, 1998. 822.

[106] Elkészült a határhoz vezető út. Kisalföld, LXI./130. szám, 2006. június 6., kedd, 1., 5. lap.;  Átadták a határhoz vezető utat. Kisalföld, 2006. augusztus 7. www.kisalfold.hu/soproni_hirek/atadtak_a_hatarhoz_vezeto_utat_/1177814 (Letöltve: 2008. szeptember. 2.)

[107] Sopronkövesd és polgármestere, Egyházi István. Nyugati Tükör, VIII. évfolyam, 13. szám. 2005. július. 14-15. lap.; Új utca, új házhelyek, iskolamentés. Nyugati Tükör, XI. évfolyam, 16. szám. 2008. december. 8-9. lap.

[108] Januártól forognak a szélkerekek. Kisalföld, 2007. december 1. www.kisalfold.hu/soproni_hirek/januartol_forognak_a_szelkerekek/2039597/ (Letöltve: 2008. szeptember. 2.); Átadták a szélerőműparkot. Kisalföld, 2008. május 31. www.kisalfold.hu/soproni_hirek/atadtak_a_szeleromuparkot/2059041/ (Letöltve: 2008. szeptember. 2.)

[109] Magyarország 1998. 821-822.

[110] Zakar 1999. 221-233. (222, 228.); Szinnyei 1903. IX. 222-223.

[111] Egyesülés, mellyre békés átalakulásunkért tartott hálaadó isteni tisztelet alkalmával egyházi beszédben polgár hallgatóit felkérte a székes-fejérvári székesegyházban 1848. évi martius 26. napján Molnár János, székesfejérvári belvárosi káplán. (Székesfehérvár, 1848.); Egyházi beszéd, melyet Szent István első magyar király országos ünnepén, 1862-dik évi augusztus 20-kán, a székesfehérvári főtemplomban elmondott Molnár János sárpentelei plébános. (Székesfehérvár, 1862.)

[112] Géfin 1935. III. 160., 546., 582., 1411. szám.

[113] Összeállítva: Gyehm. almanach, 1968., 1985. és 1995. alapján.

[114] Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon. 9. Győr-Moson-Sopron megye kastélyai és kúriái. 348. oldala alapján. A lexikonban nem szereplő megállapításokat lábjegyzetben jelölöm.

[115] SL V/49. Sopronkövesd nagyközség iratai 1889-1950. 7. d. Iktatott iratok.   789/1945. (június 21.)

[116] Lovas 1990. 25., 45.

[117] Uo. 145.

[118] Meghaltak anyakönyve, Német-Kövesd plébánia. 29/1885

[119] Szülöttek és kereszteltek anyakönyve, Sopron-Kövesd plébánia. 16/1888

[120] Születési anyakönyv, nagylózsi anyakönyvezési kerület. 6/1902 és 11/1903

[121] Lovas 1990. 146.

[122] Csánki 1897. III. 616.

[123] Nagy 1891. II. 166.

[124] Keszei 1983. 31.

[125] Payr 1924. I. 127.

[126] Thury, Adattár 1908. 103.

[127] Horváth, SSz 2001/4. 433-445. (442-443., 445.)

[128] Payr 1924. I. 127-128.

[129] Uo. 127-128.

[130] Uo. 98.; 128.; Payr 1910. I.  (Az 1628. évi csepregi zsinaton jelen volt lelkészek névsora.)

[131] Közli: Payr 1910. I. (Nádasdy Pál gróf Simaházi Tamást ajánlja lelkészül a soproniaknak. Söjtör 1630. szept. 9.)

[132] Idézi: Payr 1924. I. 129.; 666-667.; 676.

[133] Közli: Thury, Adattár 1907. 11-193. Visitatio ecclesiae Kövesdientis. Anno 1631. 6. Aprilis. 39-41.

[134] Payr 1924. I. 129.

[135] Csatkai-Dercsényi 1956. 127., 581., 598.

[136] Thury, Adattár 1907. 11-193. Visitatio ecclesiae Kövesdientis. Anno 1631. 6. Aprilis. 39-41.

[137] Payr 1924. I. 125.; 427.

[138] Uo. 64.; 117.; 129.

[139] Uo. 129.

[140] Hetyéssy, SSz 1973/3. 269.

[141] Payr 1924. I. 129.

[142] Szalay 1866. V.  6. oldal, 1. számú lábjegyzet.

[143] Payr 1924. I. 689.

[144] Payr 1910. I. (Musay Gergely uti naplója a templomok visszaállítása céljából kiküldött bizottságnak eljárásáról. 1646. november 1-15.) 135-136.

[145] Payr 1924. I. 129-130.

[146] Can. Vis. 1647. (1646.) Közli: Buzás 1966. I. 137.

[147] Vanyó 1928. 18.

[148] Can. Vis. 1647. (1646.) Közli: Buzás 1966. I. 137-138.

[149] Can. Vis. 1651. Közli: Buzás 1966. I. 249-250.

[150] Can. Vis. 1659. Közli: Buzás 1967. II. 30-32.

[151] Uo. 31.; Vanyó 1928. 77.

[152] Bán, Ssz 1942. 86-89. (87-88.)

[153] Mohl 1930. 119-120.

[154] Can. Vis. 1663. Közli: Buzás 1967. II. 280-281.

[155] Gazda 1980. 260.; Lányi 1844. III. 127.

[156] Can. Vis. 1697. Közli: Buzás 1969. IV. 407-409., Lövő oppidum: 410.

[157] Mohl 1930. 119.

[158] Thaly, Századok 1879./4. 277-305. (300.)

[159] Varga, Vigilia 1977/II. 107.

[160] Can. Vis. 1714. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[161] Can. Vis. 1748. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[162] Csóka 1929. 10.; 14.

[163] Can. Vis. 1663. Közli: Buzás 1967. II. 280.

[164] Soós 1940. 262.

[165] Kenessei Károly: A Széchényiek Kövesden c. előadása. Kulturális Örökségvédelmi Napok Sopronkövesd. (sopronkövesdi r. k. templom, 2009. szeptember 20. 14.30-16.00.) 

[166] Csatkai-Dercsényi 1956. 598.

[167] Kállay 1980. 222.

[168] Idézi: Uo. 77-78.

[169] Kazinczy 1814. 207.

[170] Can. Vis. 1829. (GyEL. Canonicae Visitationes.)

[171] Csatkai-Dercsényi 1956. 898.

[172] GyEL. Sopronkövesd plébánia iratai. I. d. (1856. október 23.) 

[173] Uo. (1886. április 28.)

[174] Uo. (1886. április 29.)

[175] Uo. Kosten-Überschlag (1895. május 15. és június 8.)

[176] Uo. A sopronkövesdi róm. kath templomhoz épitendő új sekrestye és az egész templom belső javításának munkálatairól. (1928. április 28.)

[177] Csatkai-Dercsényi 1956. 598.; Csatkai 1935. II. 101-102.

[178] Hess János Mihály (1768-1833 után) művészi pályáját Maulbertsch mellett kezdte. 1791 és 1794 között a bécsi akadémián tanult, majd a bécsi császári mérnökkari akadémia szabadkézi rajz tanára volt. Ő készítette többek között az egri líceum egykori kápolnájának Szent István-főoltárképét (1808), valamint az esztergomi Szent Anna-templom főoltárképét (1822) is. Sopron környékén Nagycenken (Feltámadás, Széchenyi-sírkápolna), Peresztegen (Szent Miklós megdicsőülése) és Ivánban (Szent András plébániatemplom) találhatók még képei, ugyancsak gróf Széchényi Ferenc jóvoltából.

[179] Csatkai-Dercsényi 1956. 146., 598.; Csatkai 1935. II. 101.

[180] Csatkai-Dercsényi 1956. 598.

[181] Gyehm. almanach, 1985. 68.

[182] Historia Domus. 78-79.

[183] Uo. 86-91.

[184] GyEL. Sopronkövesd plébánia iratai. I. d. (1876. február 19.)

[185] Historia Domus. 86-91., 102-103., 136.

[186] Uo. 167-172.

[187] Áldás. Kisalföld, LX./242. 2005. október 15., szombat. 5. lap.

[188] Csatkai 1935. II. 101.; Csatkai-Dercsényi 1956. 598.

[189] Kormos, SSz 2002/4. 347-374. (369-370.). Müller Antal (1840-1901) Egerben (ma a csehországi Cheb) született, a szakmát apjától tanulta. 1870-ben települt át Sopronba, s műhelyét is itt nyitotta meg. Elsősorban Sopron környéki templomokban tevékenykedett.

[190] Historia Domus. 12., 70.

[191] Uo. 2.

[192] Csatkai-Dercsényi 1956. 598.

[193] Csatkai 1953. 517.; Csatkai-Dercsényi 1956. 598-599.

[194] Thury, Adattár 1907. 11-193. Visitatio ecclesiae Kövesdientis. Anno 1631. 6. Aprilis. 41.

[195] Can. Vis. 1646. (1647.) Közli: Buzás 1966. I. 138.

[196] Can. Vis. 1651., 1659. és 1697. Közli: Buzás 1966. I. 249., 1967. II. 30., 1969. IV. 407.

[197] Can. Vis. 1829. (GyEL. Canonicae Visitationes.)

[198] Csatkai 1935. II. 102.; Csatkai-Dercsényi 1956. 599.

[199] Can. Vis. 1873. (GyEL. Canonicae Visitationes.)

[200] Historia Domus. 1., 16., 99., 109-110., 117.

[201] Magyar Katolikus Lexikon. XIII. k.; A sopronkövesdi római katolikus templom műemléki felmérése. 2005. 04. 15.

 

[202] Csatkai 1935. II. 103.

[203] Can. Vis. 1748. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[204] Csatkai-Dercsényi 1956. 599.; Keszei 1990. 50.

[205] Historia Domus. 77.

[206] Historia Domus. 168.

[207] Uo. 175.

[208] Can. Vis. 1748. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[209] Can. Vis. 1780. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[210] Csatkai 1935. II. 103.; Csóka 1929. 55.

[211] Meghaltak anyakönyve, Német-Kövesd plébánia. 1754. augusztus 26.

[212] Virág 2007. 348.

[213] Csatkai 1935. II. 103.

[214] Historia Domus.  2.

[215] Csatkai-Dercsényi 1956. 599.; Csatkai 1935. II. 103. 

[216] GyEL. Soprokövesd plébánia iratai. IV. d. A plébánia alapítványi naplója. 10. sz.

[217] Uo. 6. sz.; Can. Vis. 1873. 4. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[218] Csatkai 1935. II. 103.

[219] GyEL. Soprokövesd plébánia iratai. IV. d. A plébánia alapítványi naplója. 4. sz.

[220] Hoffer [1992] 10.

[221] Mohl Adolf: A kövesdi fakereszt. In: Nyugatmagyarországi mondák és mondafélék. Győr, 1926. 192-198.

[222] Historia Domus.  9.

[223] Uo. 169-170.

[224] Uo. 41.

[225]GyEL. Sopronkövesd plébánia iratai. IV. d. A plébánia alapítványi naplója. 2. sz.

[226] Historia Domus. 173.

[227] Schematismus, 1890. 186.; Series parochorum et cooperatores ab anno 1660.; Halotti anyakönyv, nagylózsi anyakönyvezési kerület. 60/1900.

[228] Jelen fejezet döntően Horváth Magdolna: A sopronkövesdi iskola története című szakdolgozatára (1972) épül. Említett szakdolgozat részletesen kitér az iskola történetének ismertetésére, amelyből én csak bizonyos részeket használtam fel. Lábjegyzetben csak a szerző által nem érintett munkákra hivatkozom.

[229] Payr 1910. I. (Az 1628. évi csepregi zsinaton jelen volt lelkészek névsora. Scolarum Rectores.)

[230] Idézi: Payr 1924. I. 120.

[231] Thury, Adattár 1907. 11-193. Visitatio ecclesiae Kövesdientis. Anno 1631. 6. Aprilis. 41.

[232] Can. Vis. 1651. Közli: Buzás 1966. I. 250.

[233] Can. Vis. 1659. Közli: Buzás 1967. II. 31.

[234] Can. Vis. 1697. Közli: Buzás 1969. IV. 409.

[235] Szülőföldünk, 1972. 389.

[236] Can. Vis. 1748. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[237] Can. Vis. 1714. (GyEL. Canonicae Visitationes)

[238] Polány 1936. 114.

[239] Csóka 1929. 79-80.

[240] Idézi: Kállay 1980. 227.

[241] A győregyházmegyei katholikus tanitóképezdék és népiskolák 1890-ben. In: Schematismus, 1890. 24.

[242] Mohl 1930. 154.

[243] SL V/49. 2. d. Iktatott iratok. 291/1934. (augusztus 23.) 

[244] Mikó 1998. 209.

[245] Lelkészek: Payr Sándor: A dunántúli evangelikus egyházkerület története. I. Sopron, 1924. 127-130.; Horváth László: Egyházközségek és prédikátorok a “kapui tartományban” 1590-ben. In: Soproni Szemle 2001/4. 433-445. (442.) Plébánosok: Series parochorum et cooperatores ab anno 1660.; egyházlátogatási jegyzőkönyvek; az 1985. és a 2001. évi Győregyházmegyei almanach; Mohl Adolf: Lövő története. Győr, 1930. 119-120. alapján. (A plébánosok életútjának feldolgozása folyamatban van.)

 

[246] Series parochorum et cooperatores ab anno 1660.

[247] A zárójelben lévő szám az akkori házszámot jelenti.

[248] Horváth Zoltán: A jobbágyvilág alkonya Sopron megyében. Bp. 1976. 242-243.; 57. melléklet 108. képei alapján.

Videók Sopronkövesdről

   
www.napnyugat.hu